Yvette végigsöpört a megyén

a-vihar-17378Egész éjszaka dolgoztak a tűzoltók Bács-Kiskun megyében a vihar nyomainak eltüntetésén. Úttestre dőlt fák, leszakadt faágak jelezték Yvette útját.

Összesen tizenegyszer riasztották a tűzoltókat Bács-Kiskun megyében szerda éjjel és csütörtökön reggel kidőlt fákhoz, leszakadt, nagy méretű faágakhoz. Több fa az úttestre dőlt, de volt amelyik egy kerítést rongált meg, illetve akadt olyan is, mely egy villanyvezetéket veszélyeztetett, de a vezeték végül nem szakadt el.

Este 9 órától csütörtök reggel 7 óráig folyamatosan érkeztek a jelzések a műveletirányítási központba, Bajáról, Kunszentmiklósról, Kiskunhalasról, Kecelről, Madarasról, és Kalocsáról kértek segítséget az állampolgárok. Baja, Kiskunhalas és Kalocsa térségében több káreset is volt – tudtuk meg Kovács Andreától, a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivőjétől.

Az Yvette névre keresztelt markáns ciklon hozott kellemetlen időjárást hazánkba. Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint csütörtökön az ország északkeleti, keleti részén 60-80 kilométer/óra körüli, a Dunántúlon pedig 60-95 kilométer/órás, helyenként pedig a 100 kilométer/órát is meghaladó lökések kísérhetik az északias szelet.

A 70 kilométer/óránál erősebb széllökések faágakat szakíthatnak le, egész fákat dönthetnek ki, amelyek azon túl, hogy balesetveszélyesek, közlekedési akadályokat is képezhetnek. Az ilyen erősségű szél megbonthatja az épületek tetőszerkezetét, megrongálhatja az energiaellátás és a távközlés vezetékeit –figyelmeztet a katasztrófavédelem. Az előrejelzések szerint rengeteg eső fog hullani: péntekig helyenként 50-100 mm csapadék is eshet. Az Időkép.hu percről percre nyomon követi az Yvette ténykedését, online tudósításukat itt olvashatják.

A rendkívüli időjárás miatt a Magyar Közút Nonprofit Zrt. is közleményt adott ki. Arra kérik a közlekedőket, hogy mielőtt útnak indulnának, tájékozódjanak az aktuális útviszonyokról. Ezt megtehetik a társaság Útinform szolgálatának munkatársainál, valamint megyei és autópálya diszpécsereinél, akiknek az elérhetőségei további információkkal együtt megtalálhatóak awww.utinform.hu/elerhetosegek weboldalon. A közútkezelő ezen kívül arra kéri a közlekedőket, hogy az autópályákon és főutakon található változtatható jelzésképű táblák információit vegyék figyelembe utazáskor, az ár- és belvíz helyzet miatt lezárt útszakaszokon pedig semmiképpen ne próbáljanak meg átkelni és a kihelyezett korlátozásokat minden esetben tartsák be!

Ha az autósok mégis az utazás mellett döntenek érdemes a következőkre figyelniük: tartsanak a szokásosnál is nagyobb követési és oldal távolságot, mérsékeljék az autójuk sebességét, kerüljék el a vízátfolyásos szakaszokat, ne parkoljanak fa alá, különösen óvatosan vezessenek a hidakon, felüljárókon az erősebb oldal széllökések miatt, továbbá kerüljék a hirtelen kormánymozdulatot és fékezést.

alfagsm_2Forrás: baon.hu

További friss hírek