Vasárnap hajnalban óraátállítás!

forrás: sokszinuvidek.24.hu MTI Fotó: Ujvári Sándor

A nyári időszámítás kezdete 2020. március 29-re esik, ezen a vasárnapon kell hajnali 2:00 órakor 3:00 órára előreállítani az óramutatókat, azaz egy órával kevesebbet alhatunk.

Az óraátállítás története 

Az egész történet a 18. századig nyúlik vissza, de igazán csak az első világháború során kapott erőre – írtuk korábbi cikkünkben. Az ötlet az volt, hogy az óra átállításával talán spórolni lehet a szénfogyasztáson. Legalábbis ezt remélték tőle a britek, a franciák és a németek is, úgy gondolva, hogy ezzel is segíteni lehet a háborús célkitűzéseiket. Később aztán olyan érvek merültek még fel, hogy az óraátállítással az üzletek forgalmát lehet növelni, miközben a bűnözést a fényviszonyok megválasztásával egyben csökkenteni. A dolog máig jól hangzik, hiszen spórolhatunk az energiával és még egyéb kedvező hatásokat is látunk. De persze a történet egyáltalán nem ilyen egyszerű, a pro érvek mellé pedig az utóbbi években egyre több kontra érv került.

Az óraátállítás eltörlése mellett döntöttek

Az elmúlt időszak kutatásai rávilágítottak, hogy az órák állítgatása bizony káros hatásokkal is járhat, és nem mellesleg az emberek jelentős része az egészet úgy utálja, ahogy van. Az EU politikusait feltehetően ez utóbbi győzhette meg igazán, hiszen amikor felmérték az uniós közvéleményt, rögtön kiderült, hogy durván a polgárok 84 százaléka eltörölné ezt az egészet.

Nem csoda, hogy végül az Európai Parlament a tavaszi és őszi, egy órás óraátállítás 2021-től kezdődő eltörlése mellett döntött 2019 márciusában.

Az óraátállítás eltörlésének sok előnye van

A Magyar Alvás Szövetség közzétett értékelése szerint az évi kétszer történő óraátállításnak az Európai Unióban eldöntött megszüntetése alvás-egészségügyi szempontból pozitív fejlemény. Az alvás és az ébrenlét évmilliókon át kialakult természetes ritmusának, a cirkadián ritmusnak a mesterséges (intézményes) megzavarása ugyanis az emberi szervezetre negatívan ható fázis eltolódási következményekkel jár.

A fáziseltolódáshoz való alkalmazkodás ideje alatt a közérzet rosszabb, a teljesítményszint alacsonyabb, a koncentráló képesség, a toleranciakészség csökkenhet, elalvási és alvási nehézségek léphetnek fel, annak ellenére, hogy az élő szervezetek előbb-utóbb alkalmazkodnak a megváltozott viszonyokhoz.

Magyarország még nem döntött, hogy a nyári vagy a téli időszámítást választja

A kérdés már csak az, hogy az óraátállítás megszüntetésével végül a nyári vagy a téli időszámításra volna-e érdemes átállnunk. A magyar kormány egyelőre nem foglalkozott ezzel a kérdéssel mélyebben, noha hamarosan választaniuk kell.

A kormány egyelőre nem foglalkozott a kérdéssel. A magyar emberek véleményét figyelembe véve, a későbbiekben kíván dönteni az ügyben

– írta korábban a témával kapcsolatban a Miniszterelnökségi sajtóiroda.

forrás: portfolio.hu

 

További friss hírek