Tesztelték az óvodai, és bölcsődei dolgozókat Kiskunmajsán

kép: KVT
A majsai önkormányzat saját források felhasználásával teszteket végeztetett az önkormányzat által fenntartott oktatási is intézményekben. A héten eddig a két óvoda és bölcsőde dolgozói estek át a vírusteszten, melyeket a Járóbeteg Szakellátó szakemberei végeztek el.
– Sajnos három pozitív eset is volt az ötvenből. A minibölcsődében és a bölcsődében, valamint a felső óvodában is egy-egy munkatárs vírustesztje lett pozitív -mondta el Patkós Zsolt polgármester, aki mindenkinek jobbulást kívánt. Mint a polgármester hozzátette: mindannyian tünetmentesek voltak, akik nem gondolhatták, hogy vírushordozó, fertőzött betegek, akik másokra is veszélyt jelenthetnek. Patkós Zsolt éppen ezért újra felhívta a figyelmet, hogy az elkövetkező időkben a kért szociális távolságokat, a védő-óvó rendszabályokat, mint például a kötelező maszkviselést, mindenki tartsa be, saját- és mások egészségének megóvása miatt.
– Vigyázzunk és figyeljünk egymásra, vigyázzunk és figyeljünk magunkra is! – hangsúlyozta Patkós Zsolt.

 

Forrás: KVT

További friss hírek