Testületi ülést tartottak Jászszentlászlón

kép: KVT

A koronavírus-járvány miatt, módosítani kellett a község idei költségvetését Jászszentlászlón.

A település önkormányzatának képviselő-testülete szerdai ülésén többek között döntöttek a szociális intézmények térítési díjairól is, melyek főként az élelmiszerárak növekedése miatt, mintegy 5 százalékkal emelkedtek.

Nagy András polgármester elmondta: a járdapályázatok között még van elérhető forrás, így továbbra is lehet jelentkezni a támogatásra.

A testület korábban pályázatot írt ki közművelődésszervezői állásra, de a meghallgatások után úgy döntöttek: azt eredménytelennek nyilvánítják és új pályázatot írnak ki.

Forrás: KVT
További friss hírek