Tényleg több száz roma települ Kiskunmajsára?

majsaromaA városban elterjedt, hogy Kecskemétről özönlenek majd a romák a városba. Megkérdeztük a legilletékesebb forrást.Mint ahogy az lenni szokott, maga a híresztelés is sokféle formában bukkant fel a városban. Volt, aki 500 betelepülő romáról tudott, más már 800-tól hallott.

Az okokat illetően sem volt egységes az értesülés: egyesek a kecskeméti Mercedes-gyár terjeszkedése miatt felszámolt cigánytelepről beszéltek, mások a megyeszékhely városrehabilitációja kapcsán kitelepített kisebbségről.

Az ügyben megkerestük a legilletékesebb forrást: a kecskeméti városházát. Takács Valentina sajtóreferens nem lepődött meg a kérdéseinken. Mint mondta, már számos térségbeli településen terjedtek el hasonló hírek. Ezeket azonban minden alkalommal cáfolták.

A kecskeméti városháza képviselője szerint a tények az alábbiak:

A Mercedes annak idején akkora területet vásárolt amely a későbbi, esetleges bővítést is kiszolgálja, de a bővítéssel kapcsolatosan egyébként sincs döntés. Ez amúgy ipari terület, amely értelemszerűen távol van a lakóterületektől. (Vagyis: a gyárbővítés – amennyiben megvalósul – nem érint lakott területet.)

A kecskeméti önkormányzat nem telepít ki romákat a városból.

Éppen ezért nem is fizet más önkormányzatoknak, hogy őket befogadják.

Nem tudnak arról, hogy bármilyen más okból kecskeméti romák települnének Kiskunmajsára.

Takács Valentina a városi legenda vélhető eredetére is rávilágított. „Úgy gondoljuk, hogy a zavart az okozhatja, hogy Kecskeméten – mint minden megyei jogú városban kötelező jelleggel – zajlik egy úgynevezett szocális jellegű városrehabilitációs projekt, uniós és hazai támogatással. Ennek viszont a célja a roma lakosság integrációjának elősegítése, az életkörülményeik javítása. Tehát a cél éppen fordított: nem hogy kitelepítésről nincs szó, hanem olyan beruházások, társadalmi akciók zajlanak a projekt keretében, amelyek a romák helyben maradásához szükséges méltó feltételeket teremtik meg” – fogalmazott a sajtóreferens.

Sebestyén István

További friss hírek