Szülők Iskolája: a gyermeknevelés tanulható

sb10062916r-001Kedden kerül sorra a csólyospálosi tanfolyam újabb előadása.

Szabályok márpedig vannak a gyermeknevelés területén is, ezért tanulható is – állítja Uzsalyné Pécsi Rita neveléskutató és négygyermekes édesanya. A MajsaInfo nyomtatott változatában jövő héten jelenik meg egy interjú a szakemberrel, akinek a vezetésével a csólyospálosi Közösségi Házban elkezdődött a Szülők Iskolája előadássorozat.

Az első előadás a gyermekfejlődés „vázrendszerét” mutatta meg a hallgatóságnak, amely adott esetben már konkrét iránytű is lehet. Az előadó minden elméleti vagy tudományos adatot alátámaszt egy-egy gyakorlati, a hétköznapi életből kiragadott példával. Tudása nem csak a szülőknek, hanem pedagógusoknak is hasznos, már csak az itt kapható kreditpontok miatt is.

A következő foglalkozás 2014. szeptember 23-án, kedden kerül megrendezésre este 18 órai kezdettel, ahol a kisgyermekkor életfeladatairól lesz szó. Az előadás helyszíne a Közösségi Ház, ahova minden érdeklődőt szeretettel várnak. A belépés díjtalan!


MajsaInfo

További friss hírek