Siker: több mint 3 milliót nyert az Arany-iskola

 

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma több pályázatán is forrásokhoz jutott a majsai suli. 

A napokban hirdettek eredményt a Nemzeti Tehetség Program keretében kiírt pályázatokban. A hivatalos tájékoztatás szerint az Arany János Iskola egymillió forint támogatást nyert diáksport verseny megrendezésére; és ugyanekkora összeget használhatnak tehetséggondozó műhely (Fényvarázs) működtetésére.

Ezen kívül 650 ezer forint nyert az iskola a magyar kulturális örökség megőrzését, a hagyományok és a népi kultúra ápolását felvállaló tehetséggondozó programokra (Életre Kelt Hagyományaink).

Sikeresen szerepelt az Arany Alapítvány is, amely 628 ezer forintot fordíthat egyéni fejlesztő programok kidolgozására és megvalósítására.

MajsaInfo

További friss hírek