Pintér Csaba kapta Az év természetfotója díjat

kép: KVT
– Potyó Imre nyerte el Az Év Természetfotósa címet, míg Az év természetfotója díjat a Kiskunmajsán élő Pintér Csaba Légivadász című képe érdemelte ki a Lenergy – Az Év Természetfotósa 2020 pályázaton, melynek legjobb képeiből szerdától a Magyar Természettudományi Múzeumban látható kiállítás.
Immár 28. alkalommal írta ki a naturArt – Magyar Természetfotósok Szövetsége Közép-Európa legrangosabb természetfotós pályázatát. A verseny történetében most érkezett a legtöbb kép: 241 fotós 4114 felvételt küldött be, melyek közül az utolsó fordulóban 111 mű versengett – közölte a pályázat keddi online sajtótájékoztatóján a naturArt elnöke. Fáth Péter elmondása szerint az idei kiírás hozta talán a legmagasabb színvonalú mezőnyt a verseny hosszú történetében: az utolsó előtti körben szereplő mintegy 400 kép mindegyike alkalmas volt a kiállításra. Végül a héttagú zsűri nagy viták után választotta ki 63 szerző 111 falra kerülő képét, majd ezek közül a díjazott alkotásokat.
Az év természetfotója egy megismételhetetlen “akciófotó”, amelyen egy karvaly éppen elejt egy citromsármányt – méltatta Pintér Csaba Légivadász című felvételét a szövetség elnöke.
Az Alexandra Kiadó idén is megjelentette a döntőbe jutott fotókból összeállított Az év természetfotói – Magyarország 2020 című kötetet, a nyertes képekből rendezett kiállítást pedig december 31-ig lehet megtekinteni a Magyar Természettudományi Múzeumban.

 

(MTI)
További friss hírek