Megállíthatatlanul terjed a madárinfluenza Bács-Kiskun megyében

kép: KVT

A majsai járás valamennyi településének bel- és külterülete is beleesik a madárinfluenza miatt elrendelt védőkörzetbe. A madárvész miatt szinte Bács-Kiskun megye teljes területére védő- és megfigyelési körzeteket jelölt ki az illetékes hatóság.

A Nébih korábbi közlése szerint: madárinfluenza-járvány március 26-ai megjelenése óta Bács-Kiskun és Csongrád megyében, április közepéig 121 nagylétszámú telepen mutatták ki a vírust, ami miatt összesen mintegy 1,5 millió baromfi leöléséről hoztak határozatot. Az állati tetemeket feldolgozó cégek kapacitása nem volt elegendő, így több helyen – Kiskunmajsán is – a leölt állatok helyszíni elföldelését rendelték el, amire lehetőséget biztosítanak a jogszabályok.
A védőkörzetbe tartozó baromfitartó gazdaságokra és háztáji udvarokra az egyik legfontosabb előírás: az ott elhelyezkedő gazdaságokban minden baromfiállományt és egyéb, fogságban tartott szárnyast a gazdaság/udvar kijelölt épületében zártan kell tartani. Amennyiben ez nem megoldható, vagy az állatok jólétét veszélyeztetné, azokat a gazdaság valamely más helyén kell elkülöníteni, úgy, hogy ne érintkezhessenek a gazdaságban található többi baromfi állományaival.

A madárinfluenza járványra tekintettel az Agrárminisztérium a leölési határozatokat a vágóhídi igazolással egyenértékű dokumentumként fogadja el a baromfitartóktól az állatjóléti támogatások IV. negyedévi kifizetési kérelmeinek benyújtása során. Fontos, hogy ha a leölési határozat a leölt állatok darabszámát nem tartalmazza, úgy annak igazolására az eljáró hatósági állatorvos által készített jegyzőkönyv másolatát is mellékelni kell.

kép: KVT

Forrás: KVT

További friss hírek