Majsán másfélszeresére, Szankon és Csólyoson kétszeresére emelkedtek az ingatlanárak

Ahogy az az ingatlannet.hu elemzéséből kiderül, a járás többi településén is érzékelhető az emelkedés – ám az ingatlanárak még így is alacsonyabban mint a megyei átlag. 

Az elmúlt évek során számos tényező befolyásolta nem csupán Kiskunmajsa és környéke, hanem az egész ország ingatlanpiacát. Az egyik legkiemelkedőbb ezek közül a Covid19 világjárvány. Az évek óta tartó piaci erősödést az első hullám országos szinten nagy mértékben visszavetette, az áremelkedés lelassult, az értékesítések száma csökkent. A kezdeti korlátozások feloldásával az ingatlanpiac is éledezni kezdett, amelynek lendületét a második hullám érkezése sem tudta már megállítani, így a 2021-es évre általános élénkülés jellemző.

Emellett azonban más hatása is érezhető az elmúlt időszaknak. A karanténban töltött időszak alatt jelentősen nőtt a kertes házak, így a vidéki ingatlanok értéke. Az MNB I. negyedévre vonatkozó lakásárindexe is ezt a tendenciát igazolja. A vidéki városok éves áremelkedése a megelőző negyedévi 7,0 százalékról 13,2 százalékra emelkedett, míg a községekben ez az érték 11,0 százalékról 24,3 százalékra növekedett.

Falusi CSOK hatása az ingatlanpiacra:

Ahogyan korábban említettük, országos szinten visszaesést okozott a pandémiás időszak, azonban Bács-Kiskun megye azon kevés területek egyike, ahol alig érezhető ez a mérséklődés.

Ennek egyik oka feltehetően nem más, mint a falusi CSOK bevezetése, amelynek köszönhetően számos fiatal pár vágott bele lakásvásárlásba a környéken.

Az új támogatás keretein belül immár nem csak új, hanem használt lakás vásárlására, bővítésére és korszerűsítésére is lehetősége adódik a pályázóknak a meghatározott településeken. A támogatás alapjául összesen 2486 település került meghatározásra, ezek közül 97 db Bács-Kiskun megyében található. Kiskunmajsa város térsége magában foglalja Csólyospálos, Jászszentlászló, Kömpöc, Móricgát és Szank településeket is, amelyek kivétel nélkül szerepelnek a 2021-es falusi CSOK településlistáján. Nem meglepő tehát, hogy az elmúlt időszakban jelentős áremelkedés figyelhető meg a térségben. Az Ingatlannet.hu adatai alapján Csólyospálos és Kiskunmajsa, valamint Szank településeken a legszembetűnőbb a növekedés. Az eladásra kínált ingatlanok négyzetméter ára 2020. januárhoz képest 2021. októberre Csólyospálos és Szank településeken a kétszeresére, Kiskunmajsán másfélszeresére nőttek, azonban az átlagos négyzetméterár mértéke egyik településen sem éri el a megyei átlagot.

Előrejelzés a jövőre nézve:

Ahogyan az a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat időszakos kiadványának, a Bács Megyeházának októberi kiadásában is olvasható volt, új turisztikai régió formálódik a megyében. A koncepció keretein belül 27 település, közöttük Kiskunmajsa város is támogatásban részesül különböző turisztikai attrakciók megvalósítása érdekében. A tervek kormányzati bírálatára 2022 tavaszán kerül sor. Többek között  szálláshelyek kialakítása, a gyógy-, lovas-, öko- és gasztroturizmus fejlesztés is helyet kapott a projektben. A tervezetek megvalósítása nem csupán turisztikai fellendülést hoz majd magával, hanem az ingatlanpiacra is egészen biztosan hatással lesz.

ingatlennet.hu

További friss hírek