Majsai balesetéről mesélt Éles József

éles22000. július 1-én Majsa és Halas között szenvedett súlyos balesetet a magyar kézilabdasport egyik legnagyobb tehetsége. 

Akik látták a helyszínt a baleset után, alig hittek a szemüknek: Éles József autója szinte felrepült egy fára. A nyomokból úgy tűnt, hogy az Audi leszaladt az árokpartra, ott féloldalasan sodródott előre mintegy 150 métert, majd egy tanyabejárónál, a vízátvezető kürtőnek ütközve a levegőbe emelkedett és egy akácfának ütközött olyan 3 méter magasságban. A kiváló kézilabdást majsai mentősök vitték kórházba, utólag még tiszteletjegyeket is kaptak egy Veszprém-Szeged meccsre. A Harkakötönynél lévő kanyar pedig a népnyelvben “Éles-kanyarként” él tovább…

A Magyar Hírlapnak adott interjúban most így emlékezett minderre Éles József:

“Szegeden volt dolgom – baráti társaságunknak foglaltam helyet egy utazási irodánál –, ahonnan a hajnali órákban indultam hazafelé kocsival. Hiba volt ilyen korán útra kelni, mert egy pillanatra elaludtam a volánnál. Az autóm összetört, nekem agyrázkódásom, csonttörésem és szalagszakadásom lett. És tulajdonképpen még olcsón megúsztam. Egy évig tartott a gyógyulásom, teljes rehabilitációm, és 2001. augusztus 29-én, Németországban, egy barátságos mérkőzésen már újra játszhattam klubomban.”

élesjószefbaleseteA0701h01
élesjózsefbaleseteA0703h01
majsainfo
MajsaInfo
További friss hírek