Lenyúlta áldozatát a majsai álügyvéd

bilincsA Kiskunhalasi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomozást folytatott csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt K. László 45 éves és K. Erika 41 éves kiskunmajsai lakosok ellen.


A sértettnek egy ingatlan eladásával kapcsolatos ügyben ügyvédre volt szüksége és ismerőseitől, K. Lászlótól, és annak élettársától, K. Erikától kért segítséget. K. László – kihasználva az alkalmat, hogy így pénzhez juthat – a sértettnek azt mondta, hogy van egy jogász ismerőse, aki megoldhatná a problémáját. A „segítőkész” gyanúsított álnéven, ügyvédként bemutatkozva telefonon felhívta ismerősét és megoldást ígért neki.

Négy találkozót beszéltek meg 2013 júniusától 2013 novembere közötti időben. A megbeszélésekre a tévedésbe ejtett férfit minden esetben K. Erika kísérte el, azonban a találkozókon nem K. László, az „álügyvéd” vett részt, hanem az általa felkért, buszmegállóban leszólított ismeretlen férfiak, akiknek pénzt adott a jogászi szerepben történő helyettesítésért és az ügyvédi költségeket tartalmazó boríték átvételéért. A terhelt minden alkalommal az esemény helyszínének közelében figyelte a történteket.

A gyanúsítottak kihallgatásukkor elismerték a bűncselekmény elkövetését.

majsainfo

Hírösvény

 

További friss hírek