Kiskunmajsai FC: ezüstérem a megyei U17-es futsal döntőn

kép: Kiskunmajsai FC - facebook

Rosszul kezdődött, de annál szebben ért véget a Kiskunmajsa Arénában rendezett megyei döntő. Bár a fiúk 1.5 perccel a vége előtt még 2 góllal vezettek az Izsák elleni első mérkőzésen, végül meg kellett elégedniük az egy ponttal (4-4). A következő mérkőzésen a végül magabiztosan első Baja ellen nem volt ellenszer, a végeredmény reális volt (0-4). Ezután következett a kalocsai Méhecskék elleni sorsdöntő összecsapás, amin már jó játékot nyújtva győzött az ezúttal Mózer Csaba által dirigált csapat (3-1). Az utolsó mérkőzésen a Kiskunhalas elleni 5-2-es siker pedig már a második helyet és az ezüstérmet jelentette a fiúk számára!

A csapat összeállítása: Juhász György, Császár Xavér, Huszka Bendegúz, Lukács Bálint, Kertész Máté, Patyi Milán, Pszota András és Rádóczi Dániel.

A csapat edzője, Rádóczi Dávid egyetemi elfoglaltsága miatt nem tudott részt venni a tornán.

Végeredmény:
1. LUA Baja 10 p
2. Kiskunmajsai FC 7 p
3. Méhecskék SE 6 p
4. Izsáki Sárfehér SE 5 p
5. Kiskunhalasi FC 0 p

A gólkirály: Budai Áron (Izsák)
A legjobb kapus: Tóth Szabolcs (Izsák)
A legjobb játékos: Huszka Bendegúz (Kiskunmajsa).

(Forrás: Kiskunmajsai FC – facebook)

További friss hírek