Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye – Rendelkezések a járványügyi korlátozások részleges feloldásáról

kép: magyarkurir.hu/Lambert Attila

A Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegyében 2020. május 4. hétfőtől a következő rendelkezések lépnek érvénybe, amelyek hatályukat vesztik, ha a járványhelyzet megváltozása miatt egy újabb rendelkezés felülírja:

Templomainkat a helyi szokásoknak megfelelően tartjuk nyitva. Kérem továbbra is a szenteltvíztartók használatának mellőzését. A szentmisék után a templom padjait, székeit, ajtókilincseket, korlátokat töröljék át fertőtlenítővel.

Mindenben kövessük a hatóságok járványügyi előírásait. Főleg idősebb, veszélyeztetett, illetve beteg testvéreinktől azt kérjük, hogy továbbra is maradjanak otthon.

2020. május 4-étől újra a hívő nép személyes részvételével ünnepelhetjük a szentmisét.

A gondjainkra bízottakért érzett felelősségtől vezérelve a szentmisék és szertartások egész idején minden résztvevő számára:
– kötelező a templomban a szájat és orrot eltakaró eszközt (védőmaszk, sál, kendő) viselni (a miséző papot és a kántort kivéve);
– kötelező a templomba érkezéskor a kézfertőtlenítés, vagy a magával hozott, vagy a templom bejáratánál kihelyezett fertőtlenítőszer használatával;
– kötelező egymástól 1,5-2 méter távolságban úgy elhelyezkedni, hogy csak minden második padban vagy széksorban foglalhatnak helyet; az egy háztartásban élő családtagok ülhetnek egymás mellett. A személyek közötti távolság és a templom méretei meghatározzák a résztvevők maximális létszámát!
– A szentmiséken továbbra is el kell hagyni a békeköszöntést kézfogással.
– A nyelvre és a két szín alatti áldoztatás továbbra sem engedélyezett.
– A kézbe áldoztatás rendje: A miséző pap áldozása után és az áldoztatás megkezdése előtt végezzen kézfertőtlenítést, ugyanígy tegyen az áldoztatásban segítő akolitus is, áldoztatás után pedig ismét fertőtlenítsenek.
– A perselyadományokat távozáskor helyezzék a kosarakba a kijáratnál, kerülve a csoportosulást. Hívjuk fel híveink figyelmét arra, hogy banki átutalással is eljuttathatják perselyadományukat vagy más célú támogatásukat.

Az Egyházi Törvénykönyv előírásai szerint az egyházmegyénk területére korábban megadott felmentést a vasárnapi szentmisén való részvétel kötelezettsége alól továbbra is érvényben hagyom, főleg a magas járványkockázati korosztályba tartozó hívek védelmében, és mindazoknak, akik félnek a fertőzéstől.

Tekintettel a fennálló járványügyi helyzetre továbbra is érvényben hagyom az általános feloldozás megadásának lehetőségét. A fülgyónásra vonatkozóan pedig kérem, hogy a hívek gyóntatása még ne történjen gyóntatószékben. A gyóntatószék helyett egy erre alkalmas, sok légköbméterű helyiséget használjunk a gyóntatáshoz, maszkban és kellő távolságot tartva.

Gyermekkeresztelés tartható a megkövetelt egészségügyi távolság és a szükséges higiénés előírások leggondosabb követésével.

Elsőáldozás csak ott legyen, ahol az egészségügyi előírásoknak meg tudnak felelni. A bérmálások időpontjáról a későbbiekben intézkedem.

Az esketésre is érvényesek a szentmisékre vonatkozó előírások.

A betegellátás és a rendkívüli áldoztatás tekintetében mindenben kövessük az állami járványügyi előírásokat.

A temetést a járványügyi szabályok megtartásával végezzük.

Pappal vagy pap nélkül vezetett minden templomi közösségi imádságon (rózsafüzér, litánia és szentségimádás) részt vehetnek híveink a megkövetelt egészségügyi távolság és a szükséges higiénés előírások leggondosabb követésével.

Nagy létszámú zarándoklatokat, tömeges imatalálkozókat, körmeneteket további rendelkezésig ne tartsunk.

Napi imádságban kérjük Istentől, hogy a járvány mihamarabb szűnjék meg! Az Úr oltalmazza a paptestvéreket és a híveket!

Ahol a hívek száma magasabb, ott érdemes a járvány idejére egy újabb szentmisét bevezetni.

A hatóságokkal továbbra is működjünk együtt mindenben, és tartsuk be az általuk adott általános irányelveket.

Bábel Balázs

kalocsa-kecskeméti érsek

Forrás: magyarkurir.hu

További friss hírek