Fokozott ellenőrzést rendelt el Bács-Kiskun megyében is az országos rendőrfőkapitány

Több megyében több hónapon át tartó fokozott ellenőrzést rendelt el Balogh János országos rendőrfőkapitány – közölte a rendőrség a honlapján.

Az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatának közleménye szerint: Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Hajdú-Bihar, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Zala megye közigazgatási területére vonatkozóan rendeltek el fokozott ellenőrzést a jogsértő cselekmények elkövetésének megelőzése, felderítése, illetve megszakítása érdekében.

Rengeteg a szabálysértő az utakon, amit a majsai kistérségben idén végzett ellenőrzések eredményei is bizonyítanak. A kistérségben szinte minden közúti akció során akadtak ittas járművezetők – több jogosítványt is bevontak – , míg a traffipax-statisztikák szerint: a megyében szinte percenként akadnak, akik nem tartják be a sebességhatárokat.

Az ellenőrzés szombaton 0 órától szeptember 6. éjfélig tart – olvasható a közleményben.

(Forrás és fotó: KVT Média – police.hu)

További friss hírek