Felavatták az új orvosi rendelőt Szankon

kép: KVT

A Magyar Falu Program pályázatán elnyert 11,6 millió forintból és az önkormányzat által biztosított keretből elkészült egy új orvosi rendelő Szankon.

Az ünnepélyes avatót hétfőn tartották, és a helybéli lakosok is megtekinthették a tágas rendelőt. Az egykori pedagógus szolgálati lakás helyén kialakított, akadálymentesített rendelő létrehozását még az előző önkormányzat határozta el. A községben már régóta betöltetlen volt az egyik háziorvosi álláshely, és a település vezetése a korszerű rendelővel is igyekezett feltételeket biztosítani a praxis be­töltéséhez.

Az ünnepségen Varga Ferencné polgármester köszönetet mondott mindenkinek, akinek szerepe volt a rendelő létrehozásában. Az épület átalakításán túl orvosi eszközökre és bútorokra is futotta a pályázati támogatásból.

A polgármester asszony köszöntötte a település új háziorvosát dr. Bencze Miklóst, aki szeptemberben kezdi meg munkáját az új rendelőben.

Az avatón jelen volt Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a térség országgyűlési képviselője, aki az “értékek települése” Szank kapcsán az alaptörvényben foglaltakra is emlékeztetett: miszerint kell a magyar falu, és be kell lakni minden négyzetmétert Magyarországon és a Kárpát-medencében, és kell, hogy gazdája legyen minden négyzetméternek. ” Ha nem leszünk gazdái, akkor majd jönnek mások” – fogalmazott Lezsák Sándor, aki gratulált a fejlesztéshez a szankiaknak, majd Varga Ferencnével és dr. Bencze Miklóssal közösen vágta át a nemzeti színű szalagot az új orvosi rendelőnél.

Forrás: KVT

További friss hírek