Energiahatékony Önkormányzat díjat kapott Kiskunmajsa

forrás: KVT
Idén már 12. alkalommal hirdették meg a Virtuális Erőmű Program (VEP) energiahatékonysági kiválósági pályázatát, amelynek jubileumi díjátadó ünnepségét szerdán tartották a Parlamentben. Megyénkből a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat, Kiskunmajsa, Kiskunhalas, Kunadacs és Mélykút települések kapták a díjat.
Szili Katalin miniszterelnöki megbízott, a program védnöke, a Nemzeti Fenntartható Fejlődés Tanácsának alapító elnöke beszédében felidézte: a Virtuális Erőmű Program 10 éve indult, olyan időszakban, amikor a globális túlfogyasztás napja augusztus végére esett; idén június 8. volt.
Kiemelte, hogy a program mérföldkőhöz érkezett: eljutottak oda, hogy a VEP, Paks után az ország második legnagyobb virtuális villamos erőműve lett mintegy 800 Megawatt teljesítményével. Ezért az eredményért köszönetet mondott minden résztvevőnek. (A VEP indulásakor azt tűzték ki célul, hogy a programhoz csatlakozók egy 200 megawatt teljesítményű erőmű termelésének megfelelő energia megtakarítást érjenek el 2020-ig, ezt a célt már korábban sikerült elérni.)
A világ tele van túlzásokkal, csak az energiafogyasztást tekintve, számos felesleges dolgot vásárolunk, a túlfogyasztás áthatja az életünket Szili Katalin szerint. “Ennek megálljt kell parancsolni” – fogalmazott. Ezt célozza a VEP is. Mára eljutottunk oda, hogy az intézményrendszerben is olyan szabályokat kell rögzíteni, ami a megelőzést és a megtakarítást szolgálja a fenntartható környezet érdekében. Tudomásul kell venni, hogy a környezet korlátos, nem lehet a végtelenségig kifosztani. Az alaptörvény ebben korszerű, a nemzeti hitvallás része a természeti és ember alkotta erőforrások megőrzése, és kitér a fenntarthatóságra is – mondta a díjátadón, ahol Kiskunmajsa önkormányzatát Patkós Zsolt polgármester képviselte.

 

Forrás: KVT 

További friss hírek