Bölcsőde alapkőletétele Jászszentlászlón

kép: KVT

Július 16-án ünnepélyes keretek között helyezték el az új, összesen 26 gyermeket fogadó bölcsőde alapkövét a Szent László Óvoda és Bölcsőde területén.

A megyei önkormányzat által irányított területfejlesztési forrásokból, 151 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott az építkezésre a község. A tervek szerint 2021 őszén már az új intézményben fogadhatják a gyermekeket. – Nagyon jó érzés egy ilyen alkalmon részt venni és nagyon jó dolog, hogy az előkészületekben aktívan részt tudtam venni – nyilatkozta Nagy András, a település polgármestere, aki elmondta hét évvel ezelőtt 13 gyermek született a községben, idén pedig 39 gyermek érkezését várják. Mindezek a számok is mutatják, hogy nagy szükség volt a bölcsőde bővítésére a településen.
– A múlt év során több mint 5 milliárd forintot kapott Bács-Kiskun megye bölcsődék építésére és az idei évben további 1 milliárdot tudtunk kiosztani nyertes bölcsődei pályázatokra a megye területén – emlékeztetett az örömteli tényre beszéde során Rideg László. – A tavalyi iskolai energetikai felújítás átadóján is láttuk, nagyon jó helyre fordítódott az a pénz, ami eddig Jászszentlászlóra került – fogalmazott Rideg László, aki felhívta a figyelmet a jövő tavasszal induló újabb TOP-pályázatokra.

Forrás: KVT

További friss hírek