Bajnokesélyest vertek a Tigrisek + galéria

 

Elképesztő meccsen, hatalmasat fordítva győztük le a Mezőtúrt.

Az NBII dél-keleti csoportjában ma (szombat) este a listavezető, egyben bajnokesélyes Mezőtúri AFC-t fogadta a Kiskunmajsai SE. Az első félidőben úgy tűnt, érvényesül a papírforma, és csak az lesz a kérdés, hogy mekkora zakó lesz a vége. A gyenge védekezés miatt az első játékrészben 20 gólt kaptunk, miközben csak 15-öt lőttünk.

A szünet után azonban mintha egy másik Majsa lépett volna a pályára: kemény, céltudatos játékkal megkezdtük a felzárkózást. Ez a 23. percben sikerült (27-27), majd a vezetést is átvettük. Közben a vendégek legjobbját, Tárnyik Ferencet kiállították, és a nem túl meggyőző teljesítményt nyújtó játékvezetők kompenzációként a majsai oldalról Szögi Zolit is elküldték zuhanyozni. Az izgalmas végjátékban sikerült megőrizni az előnyt, a vége 31-30 lett.

A legjobb játékosnak járó pezsgőt Vadkerti Attila kapta, de az egész CSAPAT megérdemelte!

(Az ifik is nyertek a Mezőtúr ellen, ami ugyancsak bravúrnak számít. 12-10-es félidő után 25-22 letta vége.)

Részletesebb tudósításunkat a MajsaInfo kedden reggel megjelenő számában olvashatják!

Egy kis ízelítő a meccsből:

Íme a fotók:

 

 

MajsaInfo

majsainfo

További friss hírek