Az Orgona Református Egyesített Szociális Intézmény covid elleni küzdelme

kép: KVT
Nagyon küzdelmes évet tudhatnak maguk mögött a kiskunmajsai Orgona Református Egyesített Szociális Intézmény dolgozói és ellátottjai.
Fürdős Ferenc intézményvezető elmondta: több hullámban néztek szembe a vírussal, de a kialakult helyzetet, megfelelő intézkedésekkel jól tudták kezelni. Az intézményben lecsengőben van a járvány, mivel a lakók mintegy fele már átesett a fertőzésen, a lakók 90 százaléka pedig már megkapta a koronavírus elleni védőoltást. A második körös oltásokra várhatóan egy hét múlva kerül sor a szociális otthonban. – Nagyon fontos, hogy nem csak a lakóink, hanem a dolgozóink is megkapják ezt a védőoltást, akik közül harmincan már a második oltást is megkapták – hangsúlyozta Fürdős Ferenc. Az intézményben továbbra is látogatási- és kijárási tilalom van érvényben, ami hozzájárult ahhoz, hogy az elmúlt egy év során egyetlen igazoltan Covid-fertőzött lakó sem hunyt el.

Forrás: KVT

További friss hírek