A világpiacon is terjeszkedne a majsai cég

Szó szerint garázscégként indult, majd 10 év alatt közel 1,5 milliárd forint árbevételt produkáló vállalkozássá fejlődött a kiskunmajsai születésű Bódi Zsolt és felesége, Buri Evelin cége. A takarmánykiegészítőket és alapanyagokat gyártó és forgalmazó NeoCons Plus Kft. Majsán alakította ki telephelyét – Zsolt azt vallja, adni kell ott, ahol az ember kapott.

BÓDI ZSOLT szerint nem a legerősebbek élnek túl, hanem azok, akik a legjobban tudnak alkalmazkodni.

A Covid-járvány ellenére jól sikerült a NeoCons tavalyi éve: árbevételük csaknem 1,5 milliárd forintra nőtt, a még 2018-ban megvásárolt majsai telephelyükön egy saját gyártórészleg is helyett kapott, valamint tovább bővült az immár 20 fős csapatuk. Ez nem csak a pandémiához és a zsugorodó hazai takarmánypiachoz viszonyítva jelentős eredmény, hanem ahhoz képest is, hogy a vállalkozásukat 10 éve alapították.

„Klasszikus garázscégként kezdtük, a szüleim házának hátsó udvaráról szállítottam ki a termékeket és Evelin, a feleségem intézte a papírmunkát. Ma is családi vállalkozás vagyunk: tulajdonosként együtt irányítjuk a céget”

– mondja az idén 40 éves Bódi Zsolt, aki a majsai gyermekévek után Kiskunfélegyházán, illetve a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen tanult. Agrármérnöki végzettségével előbb egy amerikai multinál dolgozva tanult meg „rendszerben gondolkozni”, majd egy hazai premixgyártónál szerzett piaci tapasztalatokat. A cégalapítás előzménye egy felismerés volt: az uniós szabályozások szigorodásával kiszorultak az antibiotikumok a takarmányozásból, így az állattartóknak egyre inkább nőtt az igényük a takarmánykiegészítőkre.

„Ezek a termékek nyomelemeket, vitaminokat tartalmaznak. A céljuk azonban nem csak az állatok egészségének a megőrzése – mint az emberi étrendkiegészítőknek –, hanem a hozam és a minőség növelése is. Az iparszerű állattartásban kiemelt fontosságú, hogy a takarmány magas beltartalommal rendelkezzen” – magyarázza Zsolt. A NeoCons szaktanácsadói a partnerek – jellemzően nagy sertés-, szarvasmarha- és baromfitartó telepek – számára kínálnak egyedi megoldásokat a felmerülő problémákra, igényekre.

A piacon egyedinek számítanak abból a szempontból, hogy egy kézben van náluk a gyártás és a forgalmazás is, ami lehetővé teszi, hogy rugalmasabban és gyorsabban szolgálják ki az ügyfeleket.„Nem a legerősebbek élnek túl, hanem azok, akik a legjobban tudnak alkalmazkodni” – fogalmazza meg Zsolt a „piaci evolúció” alaptörvényét.

A hazai piacon szegmensükben az első 5 cég között vannak, és ma már nem csak belföldre szállítanak: Szerbia, Románia, Szlovákia és Horvátország mellett folyamatban van a kapcsolatok kiépítése az Öböl-országokban és Ázsiában is. Eddig minden évben kétszámjegyű növekedést értek el, többször meg is duplázták a bevételüket, erre az évre 2 milliárdos árbevétellel kalkulálnak.

„Fontos visszaadni oda, ahonnan az ember kapott. Nyilván gazdaságilag is jobban megéri itt fenntartani egy telephelyet, mint Budapest környékén, de a szívünk is ide húzott”

– válaszolja Zsolt arra a kérdésre, hogy miért Majsán létesítették a telephelyüket.

BURI EVELIN, a “csapatfőnök”.

„A siker egyik összetevője a jó csapat. Nagyon építünk a kollégákra, akiket partnerként kezelünk: családbarát cégkultúrát igyekszünk meghonosítani, csapatösszetartó eseményeket rendezünk, a szabadságokat kiadjuk, a kollégákat megbecsüljük és teljesítményüket elismerjük” – teszi hozzá Evelin, aki szerint a cégben férje a „Forma-1-es pilóta”, aki tehetsége révén került a legjobb vezetők közé, szakmailag magasan képzett, igazi stratégiai irányító, aki kiválóan képviseli a céget a világ felé; míg ő a „csapatfőnök”, aki a háttérben szervezi a munkát, a folyamatokat, betartatja a szabályokat, törvényeket és biztosítja a „versenyautó és pilótája” számára a zavartalan működés feltételeit a biztos siker felé vezető úton. A banki világból érkezett és „vállalkozói vénájának” nagy szerepe volt abban, hogy annak idején Zsolttal bele mertek vágni a cégalapításba.

A jövő kapcsán azt mondják, azért forgatják vissza a bevétel jelentős részét a fejlesztésekbe, hiszen hosszútávon terveznek a takarmányozási piacon.

Brazil hús a magyar felvágottban
Tavaly Magyarországon közel 4 millió tonna takarmány fogyott el, miközben világszinten ez a szám 1,2 milliárd tonna. Előbbi csökkenő, utóbbi – különösen Kína miatt – növekvő tendenciát mutat. Bódi Zsolt szerint a hazai állattenyésztés a szigorú uniós szabályok miatt van versenyhátrányban: Európán kívülről sokszor jobb áron tudják beszerezni az alapanyagot a feldolgozócégek. „Meglepőnek tűnhet, de az asztalunkra kerülő felvágottban lehet, hogy éppen brazil hús van, miközben a magyar prémium termékek még ki sem hűltek, már Ázsiában vannak” – fogalmazott a cégvezető. Hozzátette: a magyar vásárlók nagyon árérzékenyek, ezért is rossz hír, hogy a takarmányok árának emelkedése miatt várhatóan az élelmiszerek ára is tovább fog növekedni: a csirkemell kilója akár 2000 forintra is emelkedhet.

 

 

További friss hírek