A kistérség tehetséges fiataljait is várja a ” Roma Show”

kép: KVT
Roma Show néven, ének-zenei országos roma tehetségkutató versenyt hirdettek meg minden korosztály számára.
A járványhelyzet miatt a produkciókat a Roma Show honlapjára kell feltölteni és a show közösségi oldalán lehet kedvelésekkel segíteni az előadókat. Kiskunmajsáról már több fiatal élt a lehetőséggel és rájuk is lehet szavazni, azaz lájkolni a Roma Show Facebook-oldalán.
A napokban Kiskunmajsán járt Horváth Szilveszter, a Bács-Kiskun Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke, aki elmondta, hogy máris hatalmas népszerűségnek örvend a tehetségkutató. – A legfontosabb célunk, hogy megmutassuk ezzel a vetélkedővel, hogy milyen szép a cigány kultúra. A másik cél pedig, hogy felfedezzük a tehetségeket a legeldugottabb falvakban, ahol nincs lehetőségük arra, hogy mások is meg is megismerhessék őket – nyilatkozta Horváth Szilveszter, akitől megtudtuk: a jelentkezéseket február 28-ig várják.
A győztesek komoly díjazásban is részesülnek és a tervek szerint egy országos road show is indul, ahol élőben is bemutatkozhatnak a tehetségek.

Forrás: KVT

További friss hírek