A 65 éves Lezsák Sándort köszöntötték az Írószövetségben

Lezsák SándorIrodalmi műsorral köszöntötték Lezsák Sándor Pilinszky- és Bethlen Gábor-díjas költőt, írót, politikust, az Országgyűlés alelnökét – egyben térségünk országgyűlési képviselőjét – 65. születésnapja alkalmából barátai és tisztelői csütörtökön a Magyar Írószövetség székházában Budapesten.

Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke az estet megnyitó beszédében hangsúlyozta: “én már a bölcs és higgadt gondolkodót ismertem meg Lezsák Sándorban, aki megharcolta a csatáit, események irányítójává, történelmet alakító személyiséggé vált”.

Hozzáfűzte, hogy Lezsák Sándor “csöndes elszántsága, valamint mértéktartó, következetes helytállása olyan példaértékű szimbiózist alkot”, amelyet sokan megirigyelhetnének tőle.

Szentmártoni János kiemelte, hogy az Írószövetségben most elsősorban a költő Lezsák Sándort ünneplik, s nem a politikust, bár “tudjuk, hogy benne a kettő elválaszthatatalan”. Hozzátette: LezsákSándor életében egyenrangú helye van mindkettőnek, éppen úgy, mint a tanárembernek vagy éppen a Lakiteleki Népfőiskola megálmodójának.

Az Írószövetség elnöke kitért arra is, hogy Lezsák Sándor verseiben fellelhetjük egy új és szabad világ megteremtésének az előkészületeit, majd a szellemi és lelki készülődést bátor tettek követték. “Tudjuk, hogy mennyire nyugtalanítják őt a cselekvésre nehezen átváltható felismerések” – fogalmazott Szentmártoni János, emlékeztetve arra, hogy ezt Lezsák Sándor vallotta meg egyik költeményében.

Az eseményen az ünnepeltet Czigány György költő, Faragó Laura énekművész, Tóth Erzsébet költő és Bozók Ferenc költő köszöntötte, a műsorban közreműködött Papp János színművész, valamint a Capella Christina kórus. Az est házigazdája Kiss Gy. Csaba irodalom- és művelődéstörténész volt.

Lezsák Sándor

Az idén 65 esztendős Lezsák Sándor 1969-től a lakitelek-szikrai tanyasi iskola képesítés nélküli tanítója volt, majd miután munka mellett elvégezte a szegedi tanárképző főiskolát, s 1975-ben magyar-történelem szakos tanári diplomát szerzett, a lakiteleki általános iskola tanára lett. A Magyar Demokrata Fórum 1987. szeptember 27-én az ő házának kertjében bontott zászlót, ennek később a vezetésében is részt vett, 1996 és 1999 között elnökként dolgozott. Az MDF vezette kormány működése idején (1990-1994) a közélet egyik meghatározó szereplője volt. 1994 óta országgyűlési képviselő, 2006 óta az Országgyűlés alelnöke, a Lakiteleki Népfőiskola alapító igazgatója.

Irodalmárként az 1994-ben bemutatott az Attila, Isten kardja című rockopera verseinek szerzőjeként keltett feltűnést, korábban megjelent két verseskötete – Békebeli éjszaka, valamint Fekete felhő, teafű – egy drámája a Nyolcvan vödör levegő és egy esszéje Költészet a politikában címmel.

MTI/MajsaInfo

majsainfo

 

További friss hírek