Vegye kézbe egészségét! Őszi Patikanap a Majsa Gyógyszertárban

 

Kedden (szeptember 15-én) reggel 8 órától este 18 óráig patikanapot szervez a Majsa Gyógyszertár (Fő utca 72.). Az érdeklődők konkrét válaszokat is kaphatnak egészségügyi problémáikkal kapcsolatos kérdéseikre.

„A látgatók oldott légkörben beszélgethetnek a gyógyszertár személyzetével, elmondhatják véleményüket, javaslataikat, feltehetik kérdéseiket” – nyilatkozta a MajsaInfónak Dr. Kalotai Gábor, a patika vezetője. Hozzátette: délután 13 órától 15 óráig a Kecskeméti Honvéd Kórház meghívott orvosai segítenek majd a kérdések megválaszolásában a reumatológia és a labordiagnosztika témájában.

Ezen kívül bárki ingyenesen kipróbálhatja a patika mágnesterápiás berendezését,  15 órától pedig megvizsgáltathatjuk saját keringésünket egy hőkamerás diagnosztika eszközzel. Természetesen a vérnyomás, a vércukorszint és a testsúly ellenőrzésére is lesz lehetőség. Az egészségkvíz kitöltői pedig ajándékokban részesülnek.

A Majsa Gyógyszertár kiemelt ajánlatokkal is kedveskedik vásárlóinak: az aktuális szimpatika akciók mellett az 16 darabos ADVIL ULTRA FORTE mindössze 1390 forintba kerül.  (x)