Alkalmanként ennyi, az út mentén szétdobált szeméttől szabadul meg Csólyospálos a lelkes önkéntesek jóvoltából.

Tavaszi nagytakarítás Csólyospáloson

A „Szeretem Csólyospálost Mozgalom” összefogva az önkormányzattal 22. alkalommal rendezi meg szemétgyűjtési akcióját. 

A megmozdulás keretében szerte a településen „tavaszi nagytakarítanak” a mozgalom önkéntesei. Azért szervezzük meg ezt a munkát 2006-tól minden évben kétszer, hogy közösen megtisztítsuk szűkebb-tágabb környezetünket. Azt is szeretnénk, ha minél több ember kifejezésre juttatná a benne rejlő igényt a tisztaságra és felhagyna a szemeteléssel. Hiszen ha a kukába kerül a hulladék, akkor nincs mit összeszedni. Emellett célunk az is, hogy minél többen ráérezzenek az önkéntesség ízére.

A korábbi hagyományoknak megfelelően tehát ezen a tavaszon is, április 8-án, szombaton kivonulunk az utakra és összeszedjük a – szerintünk – helytelenül gondolkodók által, felelőtlenül eldobált hulladékot. A segíteni szándékozókat reggel 8 órára várjuk az önkormányzat hivatala melletti parkolóban és a rövid eligazítás után mindenki megkezdheti a munkát. Kesztyűt, láthatósági mellényt és zsákot a szervezők mindenki számára biztosítanak.

A feladat elvégzése után a résztvevőket – elismerve eme munka hasznosságát – Szögi István és családja a sportöltözőbe invitál egy finom ebédre.

Tegyünk együtt Csólyospálos tisztaságáért!

 

Á. Fúrús János

polgármester