“Szuperfenofrenetiko-maxikapitális volt”

musicalA Musicalek Éjszakája tegnapi bemutatójáról a legautentikusabb forrásból, a dózsások diákújságjából, a Fürkészből közlünk beszámolót.  

Fél 7 körül olyanná vált a belváros, mint egy nagy hangyaboly. Az emberek csak úgy özönlöttek a Konecsni György Kulturális Központba, kicsik és nagyok várták, hogy beléphessenek a ”csodák palotájába”. Gyorsan megtelt a nézőtér, mindenki izgatottan figyelte a vörös függönyt, amely végre elgördült, és elkezdődhetett valami olyasmi, amire nemhogy a nézők nem számítottak, de talán a hónapok óta munkálkodó társulat sem.

Jobbnál jobb énekesek és táncosok varázsoltak el bennünket. Alig kellett néhány perc, és az egész színházterem egyként lélegzett! A dalok mindegyikét nagy tapsvihar követte, nem is történhetett ez másként, hiszen az ember minden egyes alkalommal azt érezte, hogy az énekes a szívét tette le elénk a színpadra.

A hangulatot már a kezdő dal, a Macskák Karminca dala és persze tánca megalapozta, nem is volt kérdés, hogy milyen fantasztikus estének nézünk elébe. Mondhatnám, biztossá vált, hogy az előre beharangozott szuperfenofrenetikomaxikapitális élmény garantálva lesz! Ezek után sorra követték egymást a jobbnál jobb musical-részletek a Rebeccából, a Valahol Európában-ból és a Vörös malomból. Ez utóbbi minden bizonnyal sokat segített abban, hogy a női lélek rejtélyére fény derüljön! Hiszen Mima dala – Erdei-Soczó Gabriella fantasztikus előadásában – megmutatta, milyen is a „Nő”. A folytatásban meghallgathattuk Farkas Dávid és Terbe Dóra duettjét a Miss Saigon Szóló szaxofonában. Következett még a Macskák újabb részlete, a Hair ismert slágere Debreczeni Dániellel, és Kálmán Anita szólójában felhangzott az Elizabeth musical Az már nem én lennék című dala. A felvonást Mary Poppins zárta, aki ismét felhívta a nézők figyelmét, immár hangsúlyosan kimondva, hogy valóban szuperfenofrenetikomaxikapitális, ami itt van! És hogy szájtátva menjünk a szünetre, ernyőjét segítségül hívva kilengedezett a színről.

Talán mindent elárul a Musicalek éjszakájáról az, hogy a függönyök összehúzása után a szomszédom csak annyit kérdezett: „Ugye még nincs vége?” Én pedig biztos vagyok abban, hogy sokan tettük fel ezt a kérdést, inkább óhajt, a taps közben!

A második felvonás, ha lehet, még összetettebb és változatosabb volt, mint az első. Az Oroszlánykirály egyik dala Telma Lincoln csodás hangján szólalt meg, őt pedig Az operaház fantomja követte Terbe Dórával és Ottmár Attilával, akik többször is megörvendeztették a közönséget duettjeikkel, így a Rómeó és Júlia, valamint a Vámpírok bálja dalaiban. A Rebecca itt is visszatért a színre, méghozzá Tóth Lilla tolmácsolásában, a fiatalabb korosztály pedig a Légy jó mindhalálig egyik részletét hozta elénk. Az egyik legnagyobb sikert Lisa Tecoulesco előadása aratta, aki a Little Girl című dalt adta elő az Annie-ből. A második felvonás nagy részét a vámpírok uraltál, olykor be is lestünk a székünk alá, hátha hirtelen onnan is előbukkan majd egy-egy. Az estet is ők zárták fergeteges táncukkal!

Eddig az énekesekről esett csupán szó, pedig az oroszlánmunka másik felét a táncosok végezték. Hihetetlen koreográfiákkal színesítették, egészítették ki a dalokat. Szinte metamorfózison mentek át az egyes részek között, gyakran csak a dal közepén jött rá az ember, ki rejtőzik a jelmez mögött. Őrületes erővel adták át magukat a zenének, a színpadnak – és ezzel együtt a közönségnek is! Elhittük, hogy macskák, amikor macskáknak kellett lenniük, elhittük, hogy katonák voltak, ha éppen az volt a szerep, és szívesen táncra perdültünk volna velük a vámpírok bálján!

Mindehhez persze kell még valami. Egy igazán fontos elem, ami nélkül nem lehetett volna szuperfenofrenetikomaxikapitális az est. Ő pedig nem más, mint a rendező. Hiszen hiába tud énekelni valaki, hiába jó táncos, ha nincs ott az, aki a produkciót megálmodja, aki éjt nappallá téve azon dolgozik, hogy egy ilyen feledhetetlen este létrejöjjön! Mindemellett ráadásul igazi különlegesség volt, hogy a rendezőt is láthattuk a darabban, sőt, még a hangját is megmutatta! A legvégén pedig arról sem feledkezett meg, hogy megemlítse azokat, akik nélkül április negyedikén este a mindennapjainkat éltük volna. Mert az énekesek, a táncosok, a rendező mögött ott voltak a technikusok, a statiszták, akik energiájuk utolsó cseppjét is a ma estére fordították, akik hihetetlen hátteret biztosítottak a szereplőknek!

Talán amit még meg kell említeni, az a közönség. Hiszen mi is kellettünk. Bízom abban, hogy a színfalak mögött is érezhető volt mindaz, ami a színpad innenső oldalán. Méghozzá az, hogy amikor a társulat – beleértve mindenkit – a szívét-lelkét tette elénk, akkor mi odatettük mellé a miénket is – nevetéssel, könnyekkel, mosollyal, leginkább pedig tapssal!

Ha pénteken fél 7-kor a város olyan volt, mint a hangyaboly, remélem, az elkövetkezendő hétben olyan lesz, mint az énekes madarak! Viszi a hírt ágról ágra, mindenki fülébe juttatva, micsoda szuperfenofrenetikomaxikapitális események zajlanak ebben a kicsiny városban. És persze hátha visszafelé is elénekli majd, hogy silátipakixamokitenerfonefrepuzs!

Még nincs késő, aki lemaradt, április 12-én és 25-én még pótolhatja az elmaradást! De abban is biztos vagyok, hogy már ismerős arcok is ülnek majd a nézőtéren!

Forrás: Fürkész Online/Házi Adrienn

További friss hírek