Serdülők: négyes a pótvizsgán

 

Kedden játszotta le a hétvégi fordulóból elhalasztott találkozóját a Kiskunmajsai FC U17-es gárdája.

Vörös Tibor tanítványai hazai pályán fogadták a Kiskőröst. A majsai serdülők Gál Martin 2 góljával már a félidőben megnyugtató előny szereztek, majd Gál Viktor is bátyja nyomdokaiba lépett (3-0), Telek András pedig megadta a “kegyelemdöfést” (4-0).

A hajrában ugyan becsúszott egy szekunda is a bizonyítványba, de meg kell jegyezni, hogy az eddigi tizenkét meccs alatt, csak 10 alkalommal kapitulált a majsai védelem. A kék-sárgák eddigi 60 góljából, a góllövőlistát vezető Gál Martin 26-ot lőtt.
Az U17 szombaton (április 4.) 10 órakor ismét Majsán lép pályára, az ellenfél a 10. helyen álló Harta lesz. A KFC serdülői a 2. helyen állnak, a hátrányuk 3 pont a halasi Szilády RFC mögött, de a majsaiak egy meccsel kevesebbet játszottak.
Megyei labdarúgó bajnokság, U17, Közép-csoport:
Kiskunmajsai FC – Kiskőrös 4-1 (2-0)
KFC: Andóczi-Balog Roland – Fejes Ferenc (Éter Soma), Rokolya Tamás, Sutka Zsolt Norbert (Kardos Botond), Gál Viktor, Ábrahám Fúrús András, Szőke Patrik, Kovács Gábor (Dóka Ferenc Richárd), Tóth Szilveszter (Tapodi Márton), Telek András, Gál Martin.
Edző: Vörös Tibor