Országos siker: ezüstérmes lett az Aranycsapat!

 

Miután a megyei döntőt megnyerték, az országos fináléban is kiválóan szerepeltek a majsai ifjú katasztrófavédők.

Huszonnegyedik alkalommal rendezték meg a Felmenő Rendszerű Katasztrófavédelmi Ifjúsági Verseny Országos Döntőjét, ahol középiskolai korcsoportban a Kiskunmajsa Önkéntes Tűzoltó Egyesület – Megyei Polgári Védelmi Szövetség Aranycsapata II. helyezést ért el.

Az idén 43 csapat szállt versenybe, hogy összemérjék tudásukat, kik tudnak a legtöbbet a veszélyhelyzeti ismeretekből. A húsz-húsz általános és középiskolai együttes mellett a szerbiai Bajmokról is érkeztek versenyzők, illetve meghívottként a tavalyi döntő két első helyezettjei is megmérették magukat. A versenyzők a nap folyamán 11 állomáson bizonyították felkészültségüket.

MI/baon.hu