Nőtlenségi adót szeretne a tázlári polgármester

egyedulalloemberfeketesotetcikk

Helyi adó nem lesz Tázláron, bár a telepeülésen hasznos lenne a nőtlenségi adót bevezetni a régi öregek példája alapján – közölte Bán Róbert polgármestere egy közmeghallgatáson a baon.hu Bács-Kiskun megyei híroldal szerint.

Bán Róbert tázlári polgármester szerint hasznos lenne a nőtlenségi adó bevezetése – közölte a baon.hu.

A kérdés akkor került szóba, amikor a település életével foglalkozó általános közmeghallgatáson Bán Róbert a falu elöregedéséről beszélt. Elmondta, hogy 1997-ben még 1944-en éltek a községben, de tavaly már csak 1724-en, ami részben a gyermekszám csökkenésnek következménye. Az idén eddig 11 gyermek látta meg a napvilágot, miközben 2012-ben 20-an születtek.

A polgármester azt mondta, a gyermekek számát úgy lehetne növelni, ha egyesek nevelőszülőként fogadnának magukhoz kiskorúakat és ez munkaviszonyt, nyugdíj- és tb-jogosultságot is jelentene. Egy gyermek után 34 200, kettő után 68 400, míg három után 102 600 forintot kap az a felnőtt, aki ilyen feladatot vállal.

Arra a kérdésre miszerint lesz-e helyi adó, nemmel válaszolt, bár mint mondta, hasznos lenne a nőtlenségi adót bevezetni a régi öregek példája alapján.

Forrás: hvg.hu

További friss hírek