Nemzeti ünnep: teltház a kulturális központban

 

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc Magyarország újkori történetének egyik meghatározó eseménye, amelyre nemzeti ünnepünkön idén is méltón megemlékezett a város.

A szakadó eső ellenére is zsúfolásig megtelt a Konecsni György Kulturális Központ színházterme, ahol az ünnepség kezdetét vette. Idén a Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Óvoda színjátszóinak előadásában láthatta a közönség a „Szendrey Júlia” című szomorújátékot.

A darab Szendrey Júlia és Petőfi Sándor szerelmének történetét dolgozta fel, táncos és énekes produkciókkal színesítve. Az ünnepélyhez méltó, színvonalas előadás osztatlan sikert aratott. A szereplők, a felkészítők és a segítők munkáját a közönség felállva, vastapssal jutalmazta.

Ezt követően Ábrahám-Fúrús András, Kiskunmajsa város polgármestere tartott ünnepi beszédet, amelyben arra a kérdésre kereste a választ, hogy vajon mi március 15. üzenete? Kiemelte, hogy „1848 márciusát megelőzte egy egész Európát átható változás utáni vágy. A népek szomjazták a szabadságot, a nemzeti függetlenséget, az önrendelkezést. Valójában mindazt, ami a mai életünk alapját jelenti.”

Kiskunmajsát szabad, független, a ’48-as reformerek minden vágyát felülmúló lehetőségek és szabadság hazájaként jellemezte a polgármester. Felhívta a figyelmet a közösség összetartozására, a közös sikerek örömére és arra, hogy akarni kell a változást, a fejlődést, hiszen ez fogja meghatározni a város arculatát az elkövetkező évtizedekben.

A beszédet követően a Petőfi szobornál a városvezetés, a városi intézmények és szervezetek koszorúik elhelyezésével rótták le tiszteletüket ’48-49 hősei előtt.

Juhász Krisztina/Fotó: J. K., Kiskunmajsa Facebook