Meglepetést okoztak a vörösök: versenyeztek a majsai borok

 

Péntek este rendezték meg a Kiskunmajsai Hegyközség éves borversenyét a rekreációs központban. A zsűri dicsérte a vörösborokat, és felhívta a figyelmet az éghajlat-változáshoz való alkalmazkodásra.

“Összesen 15 termelő mintegy 60 borral nevezett a versenyre” – mondta el a MajsaInfónak Bozóki Tamás, a Kiskunmajsai Hegyközség elnöke. A borokat szakértő zsűri értékelte, 9 arany, 18 ezüst és 19 bronz minősítést osztva ki.

Bár a verseny elsősorban nem az eredményekről szólt, hanem arról, hogy a termelők kapjanak visszajelzést a boraikkal kapcsolatban, érdemes talán kiemelni, hogy az aranyérmeken három nevező borai osztoztak: Pellikán László (6), a Grape-Vine Kft. (3), valamint a Váradi Pince (1). (Az érmesek listáját lásd lentebb!.)

“Nagyon jó volt a szervezés és érdekesek voltak a borok .Engem nagyon meglepett, hogy összességében a vörösborok jobban szerepeltek, holott ez a terület nem a kék szőlőről és a nagy testes vörösökről szól” – mondta el értékelőjében Kisari István zsűrielnök, a Duna Borrégió Szőlészek és Borászok Egyesület titkára.

Kitért arra, hogy az éghajlat-változást érdemes lekövetniük a termelőknek, és ehhez igazítani a szüret időpontját, elszakadva a hagyományoktól, még akkor is, ha “nagyapáink talán megvertek volna bennünket, ha augusztusban szüreteljük az illatos fajtákat”.

Megjegyezte, hogy a majsai rosék “érdekesek voltak ugyan, de nem volt sok közöttük a mai kor elvárásainak megfelelő, kiugró gyümölcsös” tétel. A zsűrielnököt a térség hagyományos fehérbora, a kövidinka is meglepte, amely szerinte “nem az eddig megszokott minőségi jegyeket hozta”.

Íme az eredmények (a listán nem szerepel, de Pellikán László 2018-as Cabernet Sauvignon-ja kapta a “nagy arany” minősítést, vagyis ez a bor lett a verseny legtöbb pontszámot kapott bora):

Fotók:

További friss hírek