“Majsai” siker a német tehetségkutatóban

marcellA rendszerváltás után kivándorolt majsai Besír-família sarja bejutott a német The Voice Kids című tehetségkutató műsorba.

Besír Marcell 14 éves, és 5 éves kora óta énekel – mint alább hallani fogják, nem is akármilyen színvonalon. Bejutott Németország legnézettebb tévés tehetségkutató show-jába, a “The Voice Kids”-be. És hogy miért érdekes ez nálunk? Mert Besír Marcel a  két Németország egyesítése után, 1992-ben kivándorolt majsai Besír-família sarja.

Édesapja Besír Róbert, aki eleve német állampolgár volt – hiszen édesanyja német -, ám itt nőtt fel, fiatal felnőtt volt, amikor kiköltöztek. A négygyermekes családapa jelenleg Berlinben él, ott érte utol telefonon a MajsaInfo.

marcell2

Mint a családfő elmondta, a tehetségkutatóba 40 ezren jelentkeztek, ebből a selejtezők során 80-an jutottak tovább, de közülük is csak 60 jelölt produkciója kerül tévéadásba. Marcel bekerült ebbe a körbe, és már le is ment az az adás, amelyben szerepelt. Sajnos nem jutott tovább – a háromból két zsűri már “tele volt” nem tudott több patronáltat vállalni. A közönség ki is fütyülte-huhogta az ítészeket, mivel Marcell kiváló teljesítményt nyújtott.

Robi olyan érdekességeket is megosztott a MajsaInfoval, mint például, hogy a német gyermekmunkával kapcsolatos törvények annyira szigorúak, hogy a szervezőknek különtanárt és pszichológust kellett alkalmazniuk az énekespalánták mellé – megelőzendő, hogy “elszálljanak”.

A család egyébként nem szakadt el magyar gyökereiktől, ha ritkán is, de ellátogatnak Kiskunmajsára. A gyerekek pedig – a legkisebbet kivéve – beszélnek magyarul. Azt a felvetésünket, hogy Marcell akár a magyar mezőnyben is megmérettethetné magát, a büszke apuka elgondolkodtató ötletnek nevezte.

Marcell – akinek Facebook profilja itt található – egyébként azt tervezi, hogy a You Tube csatornát kihasználva teszi még ismertebbé magát énekesként – ugyanis mindenképpen a zenei pályán képzeli el a jövőjét.

Szerintünk jó döntés! Szerinted?

Sebestyén István

További friss hírek