Majsai embercsempészek, műfüves pálya épül, a hippik akciója

 

Megjelent a MajsaInfo legfrissebb száma. Ajánlat a tartalomból.

Eddig csaknem tucatnyi kiskunmajsai roma bukott meg embercsempészet miatt – derítette ki a MajsaInfo. A lap értesülései szerint bár többségüket rövid ideig tartották bent, van olyan, akit Ausztriában tartanak előzetes letartóztatásban, és csak az ügyvédi díj több ezer euróra rúg. A lap legfrissebb számából kiderül, hogy hogyan próbálnak hasznot húzni a migráns bizniszből a majsai romák.

Bár a helyi önkéntes tűzoltók mentették meg a Majsa Napokat, a hétvége hangulatát nem rontotta el az esős idő. A MajsaInfo a városi kitüntetések átadásától a vasárnapi aranymiséig igyekezett csokorba gyűjteni a hétvége történéseit. A lapban megtalálható többek között a városi kitüntetettek méltatása is.

A Horváth István Sporttelep névadó ünnepségén jelentette be Ábrahám-Fúrús András polgármester, hogy pályázati támogatásból egy új műfüves pálya épülhet meg a jelenlegi focipálya mögötti területen. A MajsaInfo arról is beszámol, hogy eközben hamarosan befejeződik a kis csarnok játékterének felújítása is.

A Csólyospálos mellett egy tanyán élő holland hippi pár sajátos akcióba fogott. Saját sütésű kenyereikkel a Keleti pályaudvarra utaztak, hogy segítsenek a bevándorlókon. A MajsaInfonak azt is elárulták, hogy mi lesz a következő karitatív megmozdulásuk.

A sok más érdekességet tartalmazó MajsaInfo megvásárolható az ismert árusító helyeken.

MajsaInfo