Ma egy órára világszerte lekapcsolják a fényeket!

 

Idén Március 19-én (szombaton) 20:30 és 21:30 között kapcsolják le a fényeket a Föld Órája kezdeményezés kapcsán, amely 10 évvel ezelőtt indult Sydneyből. 

A WWF Föld Órája egy világméretű önkéntes kezdeményezés, amely megpróbálja felhívni az emberek, vállalatok, intézmények, kormányok figyelmét a környezetszennyezés és a túlfogyasztás okozta problémákra. 2007 óta minden márciusban egy órára kialszik a díszvilágítás a világ legtöbb nagyvárosában. Néhány év leforgása alatt a Föld Órája az ausztrál helyi akcióból világméretű, több mint egymilliárd embert mozgósító önkéntes mozgalommá nőtte ki magát. Ez nem csak azt mutatja, hogy az embereket foglalkoztatja bolygónk egészsége, hanem hogy hajlandóak tenni is érte.- olvasható a foldoraja honlapján.

Tavaly 172 ország 7000-nél is több települése csatlakozott a kezdeményezéshez, amelynek következtében mintegy 10 ezer épület sötétült el egy órára.

A Föld órája kezdeményezéshez idén Magyarországról Alsóörs, Bejcgyertyános, Bonyhád, Borsodnádasd, Gyöngyös, Győr, Hajdúböszörmény, Hajdúszoboszló, Kompolt, Magyarkanizsa, Mohács, Nagykovácsi, Nógrádsipek, Öskü, Sándorfalva, Siklós, Szentgotthárd, Újkígyós, Vértesboglár, Vértesszőlős jelezte csatlakozását.

A világ legnagyobb környezetvédelmi akciójához kapcsolódva világszert számos program kapcsolódik, Kazahsztánban és Ugandában például több mint 17 millió fát ültettek el, Nepálban és más fejlődő országokban pedig környezetbarát technológiák alkalmazására tértek át. – írja a 24.hu