Lesz-e elég orvos a halasi kórházban?

A Kiskunhalasi Semmelweis Kórház 2015-ben is folytatni tudta sokéves fejlesztési programját, és eddig sikerrel fékezte meg nemcsak az intézmény kezelhetetlen  eladósodását, hanem a másutt égető szakember-elvándorlást is. Dr. Romhányi Zoltán főigazgató több mint félmillárdos további fejlesztést prognosztizál a 2016-os esztendőre is.

Eredmények a forráshiány ellenére

Ezekben a nehéz időkben azt is komoly eredménynek tartom, hogy a másutt sajnos tapasztalható botrányoktól mentes, stabil, kiszámítható és gyarapodó évet zárhatunk – jelentette ki évértékelő nyilatkozatában a 140 ezer polgár ellátásáért felelős kiskunhalasi kórház főigazgatója. Dr. Romhányi Zoltán kifejtette: sem szakmai hibák, sem az egyre fenyegetőbb orvos- és ápoló-elvándorlás nem okozott fennakadást a betegellátásban. – Ugyanakkor kétségtelen tény, hogy a 20-30 százalékos forráshiány miatt a dolgozóinknak nem tudunk még minimális pluszjuttatást sem biztosítani. Mivel az egyes beavatkozásokért a kórházak nem kapják meg a valós költség ellenértékét, szigorúan kell szabályoznunk a beavatkozások rendjét is annak érdekében, hogy a beszállítók: gyógyszergyárak, élelmiszerellátók, közszolgáltatók türelmét el ne veszítsük. Ekkora hiányt már a kórházi rendszer önállóan, megtakarítással képtelen kigazdálkodni.

Az orvos- és szakember-utánpótlás kilátásai

Dr. Romhányi Zoltán pozitívan értékeli, hogy a fiatal orvosok körében nem csökkent az érdeklődés a halasi kórház iránt: az utóbbi években is számos rezidens szerződött a városi intézménnyel. – Ugyanakkor tagadhatatlan, hogy az elvándorlás aggasztó lehetőségét mi is kezdjük érezni, és nemcsak külföldi munkaadók, hanem hazaiak részéről is – mondta a főigazgató. A tapasztalatok szerint néhány kórház már irreálisan magas óradíjat is hajlandó ígérni orvosoknak, amivel a fegyelmezetten, felelősen gazdálkodó halasi intézmény gyakran nem tud versenyezni.

Megoldandó lesz előbb-utóbb az ápoló- és asszisztens-utánpótlás is. E szegmensben ugyanúgy érezhető a munkaerőhiány növekedése. Bár jó kapcsolatban vagyunk a kiskunhalasi-megyei Vári Szabó István-szakközépiskolával, az onnan kikerülő fiatal szakemberek betanítása időt, energiát követel az amúgy is leterhelt kórházi apparátustól. Megoldandó továbbá a bérhelyzet is, hiszen a 8 éve változatlan kórház-finanszírozás mellett a dolgozók 90 százaléka a szakmai minimálbért kapja, miközben a bolti árak – és persze a kórház beszállító partnereinek árai is – folyamatosan emelkedtek.

Épületek, részlegek, napelemek: fejlesztés eddig és ezután is

A Kiskunhalasi Semmelweis Kórházban az elmúlt években több milliárd forintos fejlődés ment végbe. A két éve átadott új épületszárny, liftek mellett hatalmas napkollektor-rendszer és új patológia-részleg épült, illetve sok százmillió forintért korszerű műszerek-berendezések beszerzése valósult meg.

A modern 230 négyzetméteres, 61 millió forintos patológia-részleget saját költségvetésünkből alakítottuk ki. A működése révén gyorsabb, szakmailag és kegyeleti szempontból is jobb feladat-ellátást végezhetünk. A zöldenergia-beruházás révén 2016-tól az áramigényünk 20 százalékát már magunk előállította árammal elégítjük ki. Ugyanakkor türelmet kell kérjek a betegektől-látogatóktól az új épületszárnyban folyó javítások miatt: a stabil garanciális szerződéseink eredményeként a padlócsere a jövő év derekára befejeződik. Mindezek a fejlesztések folytatódnak jövőre is: két, összességében 6-700 millió forintos beruházást tervezünk többek között a nyílászárók cseréje és más kivitelezések, beszerzések érdekében – mondta el dr. Romhányi Zoltán, aki az eredmények között említette az új mammográf, a sürgősségi ellátást erősítő mobil röntgen és a műtéti eljárásoknál alkalmazott képalkotó eszközök megvásárlását.

A betegek szolgálatában

Idén egyébként első felvonása végéhez ért az utóbbi évek – a kórházi homlokzat átalakulása mellett – talán leglátványosabb fejezete. A halasi Egészségfejlesztési Iroda kétéves, uniós támogatásból folytatott egészségvédelmi, betegség-megelőzési, ismeretterjesztési és betegklub-szervezési tevékenysége során számos és nagy tömegeket vonzó nyilvános szűrésre, előadásra került sor, és csaknem 4 ezer emberrel kerültek kapcsolatba a kórház munkatársai.

Ezt a programot a saját forrásainkból még 5 évig folytatni fogjuk annak érdekében, hogy minél több térségbeli polgárnak legyen módja tükröt kapni életmódjáról, és hogy tájékoztatást, segítséget tudjunk adni az egészséges életvitelhez, a betegségek megelőzéséhez. Ez az elkötelezettség része annak a szakmai munkának, ami a halasi Semmelweis-kórházban folyik, és amelynek révén orvosainkat más városokból is felkeresik betegek. Sajnos, a 2014-2020-as uniós ciklusban kórházfejlesztésre csak elenyésző összegek jutnak, de mindent megteszünk azért, hogy a gondok ellenére az itt tapasztalható dinamikus fejlődés és a betegellátás színvonala fennmaradjon – hangsúlyozta dr. Romhányi Zoltán, a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház főigazgatója.

MI