Kosik: nem változik meg a Dózsa neve

 

Ugyanis nem is változhat: teljesen új intézmény jön létre.

A városházán tartott hétfői sajtótájékoztatón is téma volt a Dózsa-gimi névváltoztatása – ezzel kapcsolatban meghívták Kosik Sándor esperes-plébánost, aki reagált a lakossági véleményekre, illetve az aláírásgyűjtésre. „Jogi értelemben nem névváltoztatásról van szó, hiszen a Dózsa-gimnázium megszűnik és egy új intézmény jön létre. A Kecskemét-Kalocsai Főegyházmegyének mint fenntartónak pedig törvény adta joga a névadás” – fogalmazott Kosik Sándor, aki hozzátette: furcsán hangozna, ha egy katolikus intézmény a papokat gyilkoló Dózsa György nevét viselné.

A plébános kérdésünkre elmondta, Tomori Pál nevét ők (mármint a helyi egyházközség) javasolták, és választásuk azért esett az egykori kalocsai érsekre, mert egyrészt van helyi kötődése az egyházmegyéhez, másrészt egy profánabb, világiasabb nevet szerettek volna adni az intézménynek, ezért nem választottak például a kanonizált szentek közül. Ezzel gesztust szerettek volna gyakorolni a majsaiak felé.

Mint arról a MajsaInfo e heti számában olvashatnak, az aláírásgyűjtők szerint azért sem elfogadható Tomori Pál neve, mert egy „véreskezű” hadvezérről van szó. Kosik Sándor ezzel kapcsolatban hozzátette: az egykori érseknek lehettek ugyan hibái, emberi gyengeségei, ám Mohácsnál életét áldozta a hazáért – ami méltóvá teszi a történelmi példakép szerepére. Megjegyezte: az országban több intézmény is viseli a nevét.

A plébános hangsúlyozta: a cél a gimnázium megmentése volt, és meggyőződése szerint a Dózsa értékét nem önmagában a neve, hanem a tartalom, vagyis az ott zajló munka adta. „Természetesen akik oda jártak, ezután is dózsásként tekintenek majd magukra, és ezzel semmi probléma nincs. De a gimnázium lényege nem fog elveszni” – fogalmazott.

MI