Kerékpáros és személyautó ütközött Kiskunmajsán – Helyszíni fotók

 

Helyszíni információk szerint két 6-8 év körüli gyerek egy kerékpárral kihajtott az autó elé, amelynek a sofőrje a vészfékezés ellenére elütötte őket.

A baleset szombat este 20 óra körül történt Kiskunmajsán a Névtelen köz és Zárda utca sarkán. A két fiatal fiú a Névtelen köz felől érkezett, informátorunk szerint az autós nem is nagyon láthatta őket, mert takarásból hajtottak ki elé. Csak az egyikük sérült meg, úgy tudjuk, őt a mentők a Kiskunhalasi Semmelweis Kórházba szállították. A sérüléseiről nincsenek információink.

Mint megtudtuk, ugyanitt történt már baleset. Akkor egy idős hölgy szeretett volna bekanyarodni kerékpárjával a Zárda utcából a Névtelen közbe, és kanyarodás közben gázolta halálra egy autó.

halasinfo 

Képek: Dabis Tibor