Kalapáccsal, gereblyével bántalmazta élettársát

 

A nyomozók őrizetbe vették a feltételezett elkövetőt.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága nyomozást indított testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a 19 éves K. Róbert ellen.

A nyomozás jelenlegi adatai szerint 2015. november 21-én 6 óra körüli időben kiskunmajsai otthonukban szóváltás alakult ki a gyanúsított és élettársa között. A férfi a vita hevében – az ingatlan udvarán – magához vett egy kalapácsot és egy gereblyét, amelyekkel ezt követően bántalmazta a sértettet. A nő a bántalmazás következtében az elsődleges orvosi vélemény alapján életveszélyes sérüléseket szenvedett.

A rendőrök K. Róbertet a helyszínen elfogták, majd a nyomozók kihallgatását követően őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását.

police.hu