Jó hír: a KRESZ-vizsgát is ingyenessé tenné a kormány a diákoknak

 

Jövőre ingyenes lehet az első középfokú nyelvvizsga, sőt, a KRESZ-vizsgát is ingyenessé tehetik.

A kormány az új ifjúsági stratégiában arra tesz javaslatot, hogy az állam magára vállalja az első középfokú nyelvvizsga költségét. Minisztériumi források szerint az intézkedés már a következő évtől hatályos lesz – írta a Magyar Idők. Igaz, ez az állítás nem új, Balog Zoltán korábban is beszélt arról, hogy ezt fogják javasolni.

Ez a kormányzati kezdeményezés összefüggésben áll azzal is, hogy egy 2014-es rendelet értelmében 2020-tól a felsőoktatásba csak az vehető fel, aki legalább középfokú (B2 szintű) nyelvvizsgával rendelkezik.

A Magyar Idők értesülései szerint a KRESZ-vizsgát is ingyenessé teszi a kormány a diákok számára. (hvg.hu)

halasinfo

További friss hírek