Így zabálnak a disznók dögöt a majsai horrortanyán

 

Mint ahogy testvérlapunk, a Halasinfo megírta, a  Patásmentő Alapítványhoz érkezett a bejelentés, mely szerint egy kiskunmajsai tanya körül állati tetemeket látni.

A helyszínen kiderült, hogy több marha van elásva a tanyától nem messze, és egyéb állati maradványokat, koponyákat is találtak. Az épület mögött pedig egy dögkútban a malacok ették az oda kidobott birka tetemét. Úgy tudjuk, a tulajdonosnak nincsen takarmánya, nincsen víz előttük, az állatok borzasztó állapotban vannak. Egy közelben lévő erdészház udvarán egy, a birtokról származó elhullott birkatetemet már a férgek leptek el. Az állatvédők értesítették a helyi jegyzőt és a hatósági állatorvost is, aki az agonizáló állatokat eloltotta.

Itt egy videó arról, hogyan eszi egy malac a dögöt. (Csak erős idegzetűeknek!)

 

 

Révai Ildikó, az egyesület kurátora a Facebook-oldalán részletesen leírta, hogyan menekítették ki az állatokat.

“A mai napon 22 diszno, ebből 18 malac, 25 birka, és 16 tehen, ebből 6 borjú és egy rövid láncon tartott kis fekete kutya kerül alapítványunk gondozásába.

A hatóságok hála az égnek egyet értettek velünk abban, hogy ezeknek az állatoknak az életük veszélyben van azon a tanyán, és hoztak egy olyan példaértékű határozatot, melyet minden ilyen esetben illene hoznia a jegyzőknek!

Az összes birka teljesen rühes. Rengeteg sebesült állat is van köztük. Van nem egy olyan állat is, akinek a lába olyan szinten be van dagadva, hogy alig bír menni. 2 birkát tegnap előtt le kellett altatnia a doktor úrnak. Ők voltak azok, akiket a videóban láttatok. A 2 birka, aki tudott még járni kapott antibiotikumot, de számukra túl későn érkezett a segítség. Nem élték túl.

Van köztük több állat, aki taknyos is, ezért oltatnunk is kell őket a napokban. Reméljük, egyik állapota sem annyira súlyos, hogy el fog pusztulni. Bár van köztük néhány állat, akinél nincs sok remény…

A disznók is rühesek természetesen. Így náluk is, akárcsak a birkáknál, egy külső és belső féregtelenítés esedékes lesz. A tehenek is elhanyagoltak. Paradicsom szárral etették őket. Az udvaron egy szál takarmány nem volt. De még víz sem volt az állatok előtt.

Tegnap az atev elszállította a tetemeket a gazda udvarából. Az elásott állatokat a nebih fogja kiásni, majd ők is elszállításra kerülnek a napokban.

Nagyon sokat gondolkodtam reggel azon, hogy ezek az állatok vajon tudják, érzik, hogy mától meg fog váltózni teljesen az életük? Hogy vége az éhezésnek? Hogy egyikük sem fog már a tömegsírban kikötni?
Hogy nem kell többet társaikat nézni, miközben azok haláltusájukat vívják épp?

Az elmúlt napokban gyakran eszembe jutottak azok, akiket nem sikerült megmenteni, akik nem voltak megbecsülve, akik soha nem tudhatták, mi az a szeretet, a jó gazda, a tele pocak…
Most is egyfolytában az eszemben vannak, miközben mentjük az állatokat
És miközben rájuk gondolok potyognak a könnyeim…
Mert mi voltunk azok, akik a 2 birka elaltatásánál ott álltak és az állatok szemébe néztek.
Ezek a birkák reggel óta feküdtek zihálva az akolban. Az orvos 16 órakor ért ki hozzájuk. Mi hívtuk ki őt, hogy altassa le az állatokat. Nem a gazda, hanem mi! A gazda közölte velünk, drága az orvos…
Hogy mennyit szenvedett volna még az a 2 szerencsétlen, ha aznap nem altatja le őket az orvos? Nem tudjuk… de elég bőven az a 6-8-10 óra is, amit szenvedtek, mire megkapták a számukra könnyebbülést hozó injekciót, a T61-et.

Örülnünk kellene, hogy legalább ezek az állatok, akik még életben maradtak, végre kimenekülnek onnan. De folyamatosan a társaik jutnak eszünkbe. 4 marha és 67 birka tűnt el az elmúlt 1 évben. A disznók jelöletlenek, ezért azt nem tudjuk, hogy belőlük hányan haltak meg. Egy viszont biztos: van olyan anyadisznó, akinek a gazda elmondása szerint csak egy malaca született, ezért nincs több mellette. Mi ilyennel még nem találkoztunk, de legyen… igazából nem is lényeges, mivel úgyis csak az élőket tudjuk megmenteni. Amit legbelül érzünk, azt pedig már úgysem lehetne fokozni.

Illetve de, mégis lehet! Mikor megérkeztünk ma a helyszínre megtaláltuk a gazda másik kutyáját is, aki ki van dobva meghalni egy szemétdombra. Szőre teljesen össze van csomósodva. Nem bír lábra állni. Fáj neki még az érintés is… Természetesen őt is elvisszük, és azonnal orvoshoz szállítjuk.

Kérünk mindenkit, egyelőre ne írjon üzenetet, hogy ő fogadna örökbe állatot. Mindenki értesülni fog róla időben, ha az állatok örökbefogadhatóak lesznek.
Jelenleg az összes férges, rühes, és nem egy nagyon beteg is.
Csak egészséges állatot adunk örökbe, ezért türelmet kérünk. Minden állatnak lesz majd gazdakereső posztja. De ehhez idő kell, akárcsak a jogi dolgokhoz is. Kérünk benneteket, legyetek türelmesek. Amint rendeződött minden és az állatok egészségi állapota is megfelelő lesz az örökbeadáshoz, ki fogjuk írni, hogy lehet jelentkezni nálunk.

A kamionra 114.000 Ft-ot kellett kifizetnünk. Az összes állat orvosi költsége ennél jóval többe fog kerülni. A takarmányról nem is beszélve.

Kérjük, aki tudja támogatni alapítványunkat az most segítsen. Még ha csak kevéssel is. Most minden segítségre szükségünk van.

Patásmentő Alapítvány
11707062-21441206-00000000
OTP
Iban: HU35 1170 7062 2144 1206 0000 0000
Swift: OTPVHUHB

Aki tud takarmányt, féreghajtót, vagy bármi mást, ami jól jön a disznóknak, a birkáknak és a teheneknek az jelezze. Minden segítséget elfogadunk és nagyon szépen köszönünk.”