Így ünnepelték a mongol holdújévet Szankon + FOTÓK

 

„Magyarország és Mongólia között kiváló a politikai kapcsolat, de nagyon sok lehetőség kínálkozik a gazdasági kapcsolatok fejlesztésére is, amit érdemes lenne kihasználni” – mondta el Dr. Batbayar Zeneemyadar, Mongólia budapesti nagykövete a Szankon rendezett holdújév ünnepségen.  

„Nem csak arról szól ez a mai este, hogy egy kis lenyomatot kapjunk Mongóliáról, hanem arról is, hogy mindazt felvillantsuk, amit mi már régen elfeledtünk, amiért érdemes embernek lenni és maradni. Vagyis az egymásra figyelés, a beszélgetés, egymás gondolatainak, értékeinek megismerésének képességét” – fogalmazott megnyitó beszédében Patkós Zsolt, Szank polgármester, aki „családi összejövetelnek” nevezte a rendezvényt.

Ezt megerősítette Dr. Batbayar Zeneemyadar, Mongóliai magyarországi nagykövete is, aki testvéreinek nevezte a csaknem 200 főnyi hallgatóságot. Megjegyezte: meggyőződésük szerint a magyarok és a mongolok közös őstől, a hunoktól származnak. Ezt bizonyíthatja az a több mint kétszáz szó, ami mindkét nyelvben hasonló: például a sárga (shar), barna (bor), kék (khukh), iker (ikher), kar (gar).

A nagykövet beszédében elmondta, hogy a Magyarországnál tizenhétszer nagyobb, de mindössze 3 millió lakossal rendelkező Mongólia az elmúlt években nagyon nagy változásokon megy keresztül. Ezt jelzi többek között az is, hogy fővárosban, Ulánbátorban egyre több felhőkarcoló épül. „Nagyon jól ismerem a várost, de amikor legutóbb otthon voltam, én is eltévedtem” – jegyezte meg.

Ugyanakkor – tette hozzá – Mongóliában továbbra is sok gazdasági lehetőség van kihasználatlanul, elsősorban az állattartással összefüggésben. „Összesen 66 millió birkát, kecskét, lovat, marhát és tevét tartanak az országban, ezeket a jószágokat az alkotmány külön védelemben részesíti” – fogalmazott, hozzátéve, hogy a rendszerváltás idején sok multinacionális vállalattal alakítottak ki gazdasági kapcsolatot, de 30 év alatt bebizonyosodott, hogy ebből Mongólia nem igazán profitált.

„Rájöttünk, hogy olyan népekkel kell barátkozni, akik semmilyen szempontból nem veszélyesek ránk. Magyarország ilyen partner. A két ország között kiváló a politikai kapcsolat, de nagyon sok lehetőség kínálkozik a gazdasági kapcsolatok fejlesztésére is, amit érdemes lenne kihasználni” – emelte ki a nagykövet.

Hozzátette: a mongolok számára Magyarország kapu lehet az Európai Unió felé, Mongólián keresztül pedig a magyar vállalkozók számára nyílhat meg az út olyan hatalmas piacok felé, mint Kína vagy Oroszország szibériai régiója. Az együttműködést segítheti, hogy évente 200 mongol diák jöhet tanulni magyar felsőoktatási intézményekbe.

Dr. Batbayar Zeneemyadar szólt a mongol holdújévről is, megjegyezve, hogy a 12 éves ázsiai holdévperiódusban most az utolsó, a (vad)disznó éve következik, ami a termékenység, a szaporodás szimbóluma. A karácsonyi ünnepkörhöz hasonló újévi ünnepségek során a jókívánságok mellett kiemelt szerepet kap az idősek tisztelete is.

A nagykövet beszéde után az autentikus mongol népzenét játszó Khukh Mongol együttes adott koncertet, majd a mintegy 150 vendég megkóstolhatta a két legkedveltebb mongol nemzeti eledelt, a bócot és a hósort is.

Szöveg/fotók: Sebestyén István

 

További friss hírek