Így néz majd ki a megújult kulturális központ

A tervek készen vannak, már csak a megyei vezetés jóváhagyására van szükség.  

A majsai önkormányzat által a megyéhez benyújtott fejlesztési ötletek között előkelő helyen szerepel a kulturális központ kibővítése, felújítása. Amennyiben “fent” is rábólintanak, akkor a várhatóan egy milliárdos településfejlesztési forrásból erre biztosan költene a város.

A listán szerepel még – a Kiskunmajsa Facebook-oldalán megjelent hír szerint – a gimnázium energetikai felújítása, a csapadékelvezetés problémáinak megoldása, a belterületi utak felújítása, az óvoda felújítás, a Fő téri park felújítása, a mentori hálózat, a turisztikai fejlesztések és a közösségi terek kialakítása. A projektötletek bekerülési költsége a közel három milliárd forintot is eléri – ennyi pénz ebből a forrásból (TOP) nem várható, ugyanakkor a város más támogatásokra is pályázhat majd a következő években. 

A pályázatok várhatóan nyáron már megjelennek, viszont a kézzelfogható fejlesztések vélhetően 2016-tól kezdődhetnek el – hangsúlyozza a városi Facebook-oldalra írt bejegyzés.

MI