Hogyan csúszott le Majsa az „olajkincsről”?

 

Mintha megnyerné valaki az ötöst a lottón, de a szelvényt már nem váltaná be – körülbelül így dobta el magától Kiskunmajsa a lehetőséget, hogy a térségi olajipar központjává váljon. Legalábbis ez derül ki egy szakember visszaemlékezéséből.


Somogyi László Szank Facebook-oldalán emlékezik meg a szanki 4. számú kút 54 évvel ezelőtti kitöréséről. A terjedelmes írás önmagában is érdekes, de nem csak a dokumentarista módon leírt kútkitörés-sztori miatt – kiderül belőle az is, hogy miért nem Majsára települt a hatvanas években kiépülő térségi olajipar központja.

De kezdjük az elején!

Harsogó pokol

Szankon 1964. szeptember 21-e óta termelt az 1. sz. kút a Táncsics u. dél-nyugati végén, s az álló 60 m3-es tartályokban összegyűlt olajat Tátra, és Csepel tartálykocsik szállították a Jászszentlászlói vasútállomásra, ahol a mellékvágányon álló tartálykocsikba szivattyúzták. Naponta jelentős olajszállítmányok indultak innen a finomítók felé. Mindenki örült – az iparági, a vállalati vezetők, a község, a munkahelyhez jutott emberek, az idegeneknek szállást adó háztulajdonosok, az eladósorba került lányok szülei… megpezsdült, meglódult az élet Szankon. Néhány dunántúli szénbányában, budapesti építőipari cégnél már felmondott, kilépett néhány szanki fiatalember. Elindultak hazafelé. Jó munkahelyet, jövedelmet sejtetett az olaj” – vezeti fel a történetet Somogyi László.

Ebbe a nyugalmasnak is mondható állapotba harsogott, üvöltött bele január 23-án délelőtt 10 óra körül a 4-es számú kút. Ötven-hatvan méter magasra lövellte a gázos-vizes- iszapos- homokos elegyet. (…)

Megszólalt a kolomp, amivel a kitörésveszélyt jelezte a fúrómester a legénységnek. Futva-rohanva igyekezett mindenki az ilyen helyzetekben számára kijelölt munkahelyekre. Megkezdődött a védekezés. 

(…) az elszabadult kút a földbe ásott 150 m3-es iszapgödörbe termelte mindazt a szörnyű elegyet, amit kinyomott magából. A vizes – hideg – mocskos – harsogó pokol kialakulása két órán át tartott. Egyes leírások szerint, amikor a kitörésgátló záró-pofái már nem tudták tartani az óriási nyomást, akkor a kút kb. 1000 m 5”-os fúrószárat kinyomott a torony árbocai között, majd délelőtt 10 óra körül a gázsugárban lévő rengeteg vizes homok mintegy vágószerszám elnyírta a maradék fúrócsövet, és az a kútba zuhant. Ugyanez a sugár később elkoptatta, levágta a már egyébként is használhatatlan kitörés gátlót a csőfejről, és az beledőlt – zuhant a betonaknába” – folytatja a visszaemlékezést a szerző.

Időközben Szolnokról, Üllésről, Orosházáról megérkezett a kitörésvédelmi brigád, és elrendelték az egész fúróberendezés kimentését. Másnap estig tartott a leszerelés és kimentés a kút körzetéből, ami az akkori árakon több millió forintnyi vagyon megmentését jelentette.

Átokból áldás

A kút 50-60 méter magas vizes gázsugárral lövellte szét a nagy mennyiségű iszapos homokot, ami a beállott hidegben ráfagyott a közvetlen környéken lévő gyümölcsfákra és azok ágait letördelte.

A 17 napig tartó kitörés során a váltakozó szélirányok miatt a falu út felé eső fél házsorának néhány házát szintén vastagon beterítette iszappal. A lakosság, a falu vezetése beledermedt a rémületbe.

Szó volt a szélső utca kitelepítéséről és a téli hideg ellenére – a robbanás veszélyre való tekintettel – a fűtés tilalmáról.

A gázkiáramlás végül 1965. február 8-án szűnt meg véglegesen. A szakember kiemelte: a 4-es kút kitörésének következményei azért bizonyultak áldásnak, mert hirtelen és nagyságrendekkel megnövelték az egyébként frissen felfedezett, gyorsan termelésbe állított, közepes méretűnek saccolt szanki olajmező jelentőségét. A baleset miatt teljes szelvényében szabaddá vált béléscsövön keresztül 300 bar nyomással bömbölő gáz minden számítás, mérlegelés nélkül is azonnal világossá tette: a szanki szénhidrogén kincs jóval nagyobb, mint addig gondolták. A megfelelő döntéshozó helyeken azonnal megkezdődött egy új, még nagyobb szabású beruházás előkészítése, tervezése.

Gyorsítani kellett a mező feltárását. Szolgálati lakások építését határozták el Szankon és Kiskunmajsán egyaránt. Szakembereket és specialistákat kellett idehozni, letelepíteni. Városias jellegű igények keletkeztek ott, ahol ilyesmit csak évtizedek múlva vártak. Látták már, hogy nem fogja elbírni a Kiskunmajsa-Szank makadámút a forgalmat, hisz már rég újat kellett volna építeni helyette. Most elkezdődött a tervezés.

Majsa lehetett volna a központ

Ezen a ponton Somogyi László egy különösen érdekes történetet szúr be az elbeszélésbe. Mint írja,

egy időben arra gondoltak az illetékesek, hogy a földgázüzemet, illetve a leendő üzemközpontot, valamint a javító-raktárbázist a vasútállomással rendelkező, nagyközségi rangot viselő Kiskunmajsán építik fel.

Logikus lett volna. Ám a dolog másként esett meg.” – jegyzi meg, majd így folytatja: „A Nagyalföldi Kőolaj- és Földgáztermelő Vállalat vezérigazgatója, Varga Béla, valamint főmérnöke, Pápa Aladár találkozót kértek és kaptak Kiskunmajsa Tanács Elnökétől, és a nagyközségi pártbizottság titkárától. Az olajipar letelepítése lett volna a találkozó tárgya. Az adott napon a két tekintélyes olajipari vezető megérkezett a pártbizottság előszobájába, ahol várakozniuk kellett, mert a dolgozószobában a két majsai nagy ember még egymással tárgyalt. Varga Béláék fél óra után rájöttek, nem véletlenül váratják őket. Valószínű, hogy nem kell az olajipar Kiskunmajsának. Dühösen távoztak és kiadták a parancsot a sofőrnek, „Irány Szank, a tanácsháza!”.

Amikor Kapornyai Lajos tanácselnök rájött, hogy az olajos vezérek azért jöttek hozzá, mert a majsaiak megijedtek tőlük, nem akarják befogadni ezt a különleges társaságot a közigazgatási területükre, ezért mindent, abszolút mindent Szankon akarnak megépíteni, kissé megszédült az örömtől.

A máskor már jól bevált módszerhez folyamodott. Azonnal telefonált a Haladás Tsz elnökének, Kovács Lászlónak, hogy vágjanak birkát, fontos vendégeket visz. Így történt, hogy röviddel a Szank 4-es kút kitörése után a megnövekedett beruházási építési, fejlesztési programot Kiskunmajsa elveszítette, Szank viszont megnyerte” – idézi fel a szerző.

Hozzáteszi: „Egyesek szerint a majsaiak rögeszméje az volt, hogy egy amerikai bombázás során az olaj- és gázipari állomások miatt az egész települést porig fogják rombolni. Ehhez az érvhez második világháborús tapasztalatokat használtak fel.

Kapornyai Lajos tanácselnöknek és még néhány akkori falusi vezetőnek helyén volt az esze, a szíve, és éltek a sors kétszer is felkínált esélyével. Szank befogadta az olajbányászatot minden adottságával, sajátosságával együtt. 55 év alatt úgy nőtt össze vele, hogy eközben folyamatosan megőrizte sajátos arculatát. Mezőgazdasága, állattenyésztése, építészete, közösségi szelleme, toleranciája csak tovább élt, növekedett, alkalmazkodott a mindenkori körülményekhez.”

MI

You might also like