Hiánypótló kiállítás a térség múltjáról Jászszentlászlón

A Helytörténeti és Faluvédő Egyesület szervezésében mutatták be az egykori paraszti életet és gazdálkodást. Érdemes megtekinteni a tárlatot. 

„Elég gazdag, aki másra nem szorul” – ez a mottója a tárlatnak, amelyet Jászszentlászló 145 éves születésnapja kapcsán nyílt meg múlt szombaton a településen. Az eseményen jelen volt Lezsák Sándor, a térség országgyűlési képviselője, és beszédet mondott többek között Mészáros Márta, a Kiskun Múzeum igazgatója is.

A tárlat a puszta 19. század végi benépesülésétől egészen 1955-ig mutatja be, hogyan éltek az ősök a térségben. A kiállítási anyag összegyűjtésében a járás településeivel is együttműködtek. A képi és tárgyi emlékek mellett a jelenlevők a korabeli ételeket, a pásztortarhonyát, a köleskását vagy éppen a tejpitét és kukoricamálét is megkóstolhatták.

Mészáros László, a kiállítás egyik szervezője elmondta: Jászszentlászlón már a 19. század végén megjelent az úgynevezett intenzív gazdálkodás, ami a nagy uradalmi birtokokon csak később indult meg. A Tápai család – egy özvegyasszony négy gyermekkel – például egy jól szervezett farmot hozott létre 50 holdon gazdálkodva. Ez példa volt a térség gazdálkodói számára is.

További részletekért érdemes meglátogatni a kiállítást.

Fotók: Sebestyén István

 

További friss hírek