Harminchárom kiskun település közös emlékhelye lesz Szank

 

Szank polgármesterét, Patkós Zsoltot kérdeztük a júniusban Szankon nyíló új, történelmi ihletésű projekt, a Kiskun Emlékhely kapcsán.

Honnan származik az emlékhely ötlete?

2006-ban, amikor polgármester lettem egy idős bácsi jött be hozzám, elmondta azt, hogy a település mellett lévő területen emberi csontok vannak a Föld tetején. Miután meggyőződtem róla, felhívtam a Kiskun Múzeum akkori igazgatóját, Rosta Szabolcsot, aki régészként az Árpád-kort kutatta. Még azon a nyáron három hetes próbafeltárás volt Szankon, amikor is megtalálták a település Árpád-kori templom maradványát kettős kör árokkal, az árokban középkori és késő középkori temetővel, a templom melletti területen pedig kun lakóház nyomaival. Akkor beszéltünk vele arról, hogy milyen jó lenne, ha a Kiskunságnak is lenne emlékhelye, úgy mint a Nagykunságnak Karcag. Innen indult a gondolat.

Ön, mint végzettsége szerint pedagógus és történelemtanár, mit tart fontosnak kiemelni az emlékhely kapcsán?

A múlt nyomainak feltárása véleményem szerint, nem csak gyökeret és kapaszkodót jelent a ma emberének, hanem azokat a szálakat is erősíti, amely a közös eredetet által az együvé tartozást erősíti. Gyermekeink számára pedig a történelem megismerésének vágyával a jövőben is közösséget kovácsol. Büszkévé tesz. 

Miben változik Szank, ha elkészül az emlékhely?

Azáltal, hogy feltárjuk és bemutatjuk történelmi gyökereinket, a Kiskunság emlékhelyévé válik Szank, harminchárom kiskun település közös emlékhelyévé. Fontos értéket jelent a pénz uralta világban. Úgy vélem, hozzá tudunk járulni ahhoz a célhoz, hogy közösségi kohéziót, összekötő kapcsot jelentsünk az emberek, a falvak és a városok között. Reményeim szerint, történelmi zarándokhely is lehet azáltal, hogy a gyermekeknek, tanulóknak, családoknak programot és tudást biztosít. Nem kell elmélyedni a sok betű és mérhetetlen információ között, interaktív és az érzékekre ható kiállítással benyomásokat, tartalmat, valódi és mély tudást szerez az, aki az Emlékhelyre ellátogat majd. Azoknak is tudunk majd újat adni, újat mutatni, akik mélyebben szeretnék megismerni a Kunok és a magyarság történetét, hiszen filmmel, digitális tartalommal, és a települést szálláshelyként megkapó kun vezér, Szank vezér történetével is megismerkedhetnek az érdeklődők.

Szank, Emlékhely dűlő 1.

 

Milyen rendezvényeket terveznek az új, történelmi komplexumban?

A megnyitóval egy időben először rendezzük meg a Kárpát-medencei lovas nomád viadalt, amelyen hagyományőrző lovasok, korabeli viseletben, korabeli fegyverekkel küzdenek meg a legjobb lovas címért. Történelmi előadásokkal, neves előadókkal kívánjuk szélesíteni történelmünk megismerését és a későbbiekben családi és lovas programokkal, korabeli ételek főzésével kívánunk élmény nyújtani a hozzánk ellátogatóknak. Reméljük, hogy nemcsak a Kiskunság, hanem hazánk kun emlékhelyévé is várhatunk.

Végül legyen kedves néhány mondatban ismertetni, miért is érdemes ellátogatni majd a Kiskun Emlékhelyre a térségben élőknek is?

Hiteles és a maga nemében páratlan kiállító teret terveztünk. Gyermeknek és felnőtteknek egyaránt élményekkel teli kiállítást. Olyat, ahol a gyermekek és a felnőttek is egyaránt megismerhetik, meghallgathatják, megízlelhetik és megérthetik a múltunkat. Várunk mindenkit szeretettel! (x)

 

További friss hírek