Fotók: így készül a Szent Gellért énekkara a Ghymes koncertre

 

Nagy az izgalom és a készülődés, hiszen november 25-én a Kossuth díjas Ghymes együttes ad karácsonyi koncertet Kiskunmajsán! Már javában próbál a Szent Gellért Katolikus Általános Iskola énekkara is.

A Ghymes zenekar a Konecsni György Kulturális Központ meghívására érkezik a városba. Az esemény több szempontból is kiemelkedő jelentőséggel bír. Egyrészt már önmagában örömteli hír, hogy egy ilyen nagy múltú és elismert zenekar Kiskunmajsán koncertezik. Másrészt ez a karácsonyi koncert a Ghymes új albumának lemezbemutató koncertje is egyben, ami azért fontos információ mert városunk a lemezbemutató turné első állomása, ezért a legújabb dalokat először élőben Kiskunmajsán lehet majd hallani. A Mennyből az angyal című dalnak pár nappal ezelőtt volt a premierje, a dalt ITT lehet meghallgatni.

A meglepetéseknek még nincs vége, ugyanis a zenekar lehetőséget biztosított arra, hogy egy helyi kórus is részt vegyen az eseményen. Így Kis Judit vezetésével a Szent Gellért Katolikus Általános Iskola énekkara fog november 25-én közreműködni. A próbák folyamatosan zajlanak és a körülbelül 80 főből álló kórus csütörtökön látogatott el a koncert helyszínére, a Római Katolikus Templomba.

Már csak néhány nap és egy igazán meghitt és különleges hangulatú koncertet varázsol városunkba a Ghymes együttes. Jegyek korlátozott számban kaphatók a majsai Tourinform irodában, vagy online a jegy.hu hálózatán keresztül ITT.

A GHYMES EGYÜTTESRŐL:

“Szálláskereső Mária misztériuma,
A befogadás embersége,
A szebb jovő ígérete csillog a fenyőfán karácsonykor a gyertya fényében, az
ünnepi vacsora kenyerén, a borban és a Ghymes koncerten is.
Az ünnep legyen velünk.” (Szarka Tamás)

Az 1983-ban alakult “Magyar Örökség” kitüntető címet viselő GHYMES dalaira a már jól ismert, sajátos stílus a jellemző, melynek meghatározója Szarka Tamás zenéje és irodalmi értékű szövegvilága. Ezt egészíti ki Szarka Gyula népzenei alapú szerzői zenéje.
A műsor a karácsonyi misztériumot, mint ünnepet, közösségteremtést, hagyományt és az ezekben született újat járja körül. A karácsony, mint a keresztény kultúra legnagyobb ünnepe ebben a stílusban, ebben a minőségben és ilyen méretekben napjainkban nem került színpadi feldolgozásra, felmutatásra. Ezért mindenképpen hiánypótló szerepe is van. Sok gyerek és felnőtt együtt látja, hogy a karácsony nem csak – “a télapó kalandjai a bevásárlóközpontban”, hanem főleg valami egészen más.
A Ghymes-zene hat az értelemre, az érzelmekre és az érzékekre. A zene mélyről jön és erőt ad. A zenekar vallja, hogy az abban a pillanatban megszólaló élő muzsika energiája, varázsa a feltétele és záloga sikereinek.
Támogató: Paksi Atomerőmű
További információ az együttesről: www.ghymes.hu

Íme néhány fotó a csütörtöki próbáról: