Féltucat biciklit lopott három hét alatt a majsai férfi

 

A kiskunmajsai rendőrök őrizetbe vettek egy helyi férfit, aki alig három hét alatt hat biciklit lopott el városszerte.

Egy 77 éves helyi asszony tett feljelentést a Kiskunmajsai Rendőrőrsön 2019. január 10-én délelőtt, mert az egyik üzlet elől eltulajdonították a kerékpárját. A településen azt ezt megelőző három hétben további öt kétkerekű is eltűnt hasonló körülmények között. Az ismeretlen tettes nem válogatott sem a módszerekben, sem a helyszínekben: vitt el lezárt kerékpárokat is, amelyekről levágta a lakatot, de a bekerített terület sem állta útját.

A kiskunmajsai rendőrök már az első lopást követően rövid időn belül – 2018 decemberében – beazonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható személyt. A beszerzett térfigyelő kamerák felvételeiből az is kiderült később, hogy mindegyik biciklit ugyanaz a személy tulajdonította el. Ám a 28 éves helyi lakost bejelentett lakcímén néhány napig hiába keresték, mivel bujkált a rendőrök elől. Az egyenruhások azonban 2019. január 10-én 19 óra 10 perckor az utcán felismerték és elfogták.

A gyanúsítottat a kiskunmajsai nyomozók lopás bűntett és lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták. Őrizetbe vételét követően az illetékes ügyészségen előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

police.hu

You might also like