Exkluzív dokumentumok: Majsa szerepe a szabadságharcban

 

Eredeti iratok alapján mutatjuk meg, hogyan élték meg az 1848-49-es eseményeket Majsán.

Ifj. Csábrády János majsai gyógyszerész a múlt század ’20-as, ’30-as éveiben írta meg „Kiskunmajsa története” című helytörténeti munkáját – ami végül soha nem jelent meg nyomtatásban. A szerző ebben a városi tanács 1848-49-as jegyzőkönyvei alapján a forradalom és szabadságharc helyi vonatkozású eseményeit is feldolgozta. Az alábbiakban ezt foglaljuk össze. (Az idézeteket a jobb érthetőség kedvéért a mai helyesírás alapján közöljük – a szerk. )

Ifj. Csábrády János helytörténeti munkájának tervezett címlapja.

Ifj. Csábrády János helytörténeti munkájának tervezett címlapja.

Dinasztiahűség vs. hazafiság

Mint ifj. Csábrády János írja, Majsa a szabadságharc „első étapjának” nem volt részese. A passzivitás szerinte nem csak azzal magyarázható, hogy a jászkunok általában a dinasztiához hűek voltak, hanem azzal is, hogy a térség rossz útjai miatt Majsa „a kereskedelmi, ipari és szellemi élet gócpontjaitól szinte teljesen izolálva volt, s a híreket is csak nagy késéssel kapta a város.” A forradalmi eseményekről is csak március 15-e után nyolc nappal értesültek.

„Közismert dolog emellett az is, hogy a jászkunok mindig elsőrendű taktikusok és diplomaták voltak, akik a mélyére szerettek először nézni a dolgoknak, mielőtt szívvel-lélekkel melléje szegődtek volna” – írja a szerző, aki szerint azonban a város jó hazafiságát bizonyítja, hogy nagy volt a szabadságharcban részt vett és elesett majsai honvédok száma. Ugyanakkor ismét megjegyzi: „A jegyzőkönyvek tónusa általában mindig mérsékelt, mondhatnám óvatos, s hangjából kétségkívül megállapítható a fent említett dinasztiahűség.”

„A nagy eseményekről és változásokról március hó 23-án értesült részletesen a város. Két napra rá már közgyűlést hívnak össze, amelyen lelkesen ünneplik az első felelős magyar minisztériumot, éltetik a miniszterelnököt, valamint a nádort, de – elsősorban a királyt. A piactérre nemzeti zászlókat tűznek ki, a főjegyzőt megbízzák az ünnepségen elmondandó díszbeszéd megtartásával, de még itt is annyira óvatos a tanács, hogy kötelességévé teszi a főjegyzőnek a beszédet előzőleg a tanács előtt felolvasni” – kezdi az események ismertetését Csábrády.  A nagymise után a piacon elmondott beszéden előzőleg a tanács csak annyi változtatott, hogy a 12 pontot is belefoglalták, „nehogy az elhalogatás az elöljáróság iránti gyanúskodásra vezessen”.

Majsai segítség Zentának

Júniusban a közgyűlés arról értesül, hogy 15 ezer rác támadta meg Zentát. A város védőinek levele Majsára is megérkezett. „A majsai tanács ekkor még kitér a segítségnyújtás elől, mondván, hogy nincs elegendő fegyvere, sőt még az őrsereg sincs megalakítva, így momentán segítséget nem küldhet. Egyébként is várja a hadügyminiszter intézkedését ez ügyben” – tudjuk meg a helytörténész írásából. Később Mészáros Lázár hadügyminiszter vélhetően úgy rendelkezett, hogy Majsa nyújtson segítséget Zentának, mert a június 18-án tartott gyűlésen már a zentaiak köszönő levelét is felolvassák a tanács előtt. Hogy a segítségnyújtás milyen formában történt meg, azt nem tudni, de a gyógyszerész valószínűsíti, hogy embereket küldött a város.

„Közben a hadügyminisztériumból is egyre-másra jönnek a rendeletek a katonaállításra vonatkozólag. A tanács visszajelenti, hogy Majsán összeírtak ugyan 566 nemzetőrt, amely létszámból kilencven indulásra készen is áll, nincs azonban fegyvere a városnak. Ezért arra kéri a kerületeket, adjanak a városnak fegyvert, hogy a nemzetőröket elindíthassák. A kilencven nemzetőr hamarosan táborba is szállt” – folytatódik a történet.

DSCN0573_zps67424f95

Halasi és majsai ’48-as honvédekről készült portrék. (Fotó: Kunsági Hírlap)

 

Ősszel pedig további katonákat állít ki Majsa: szeptemberben 18, majd 36 újoncot küld a város. Október elején további 18 lovas nemzetőr vonul be Majsáról. „Ezeknek útiköltségére és kosztírozására a város 50 forintot utal ki a közpénztárból.” Az év végéig még további 91 újonc indul útnak, hogy a magyar szabadságért harcoljon.

A bort, pálinkát a város fizeti

A szerző egy korabeli, 1848. augusztus 27-i tanácsi jegyzőkönyv alapján leírja, hogy miként zajlott a toborzás.  A dokumentumot mi is szó szerint idézzük:  „…főbíró Rádóczi Imre úr itt a városházánál a fogadózászlót fogja fel, és azt a tanács kíséretiben muzsikaszó mellett vigye ki a piac közepére, itt kitűzvén a zászlót,  főjegyző úr pedig az összesereglendő néphöz egy, az idő és az alkalomhoz mért buzdító beszédet mondjon, ennek bevégeztével a toborzás muzsikaszó mellett kezdessék meg. A bort, pálinkát és a húst a város fizeti ki.” A cigányok „a toborzáson teljesített muzsikálásért” 25 váltóforintot kaptak a várostól.

A szerző ezen a ponton kiemeli, hogy az 1848-as jegyzőkönyvekből többet nem lehet megtudni a szabadságharc kapcsán, a ’49-es dokumentumokban pedig még ennyi utalást sem talált.

A szabadságharc leverése után tipikusnak mondható események történtek. „A gyászos emlékű október 6-ika után következő rémuralom nemcsak halálos ítéletekkel igyekezett a magyarságot megfélemlíteni és rendet teremteni, hanem minden igyekezetével azon volt, hogy az összes hivatalokban csak olyan egyének üljenek, akik a dinasztiának feltétlen hívei. Hivatalos leiratokat kaptak a városok vezetői, amelyekben igazolniuk kellett mind a maguk, mind a város, vagy község egyéb vezető személyeinek viselt dolgait és szabadságharc alatti magatartását” – írja ifj. Csábrády János.

A kiskunkerületi helyettes kapitány Komáromy Károly plébános „viselt dolgai után is melegen érdeklődött”, és bár részleteket nem tudunk meg az egyházfi „bizonyítványáról”, a szerző szerint csaknem bizonyosra vehető, hogy „rebellis”, azaz jó hazafi volt, hiszen hamarosan adminisztrátort neveztek ki a plébánia élére.

Így alázták Haynaut

Csábrády érdekes felfedezést tett egy 1949. december 22-i jegyzőkönyv tanulmányozásakor. Ebben szerepel Haynau rendelete, amelyben „a szabadságharc hiénája” a császári hadsereg sebesültjei részére való adakozásra szólítja fel a város tanácsát. A kialakult politikai helyzetet figyelembe véve nem meglepő, hogy ezt a városvezetők „hasznosnak deklarálják”. Ugyanakkor a jegyzőkönyv vezetője jó hazafi lehetett, ugyanis a Haynau neve mellé írt – abban a korban szokásos – „úr” szót következetesen kis „ú”-val írta, miközben az akkori helysírási szabályok szerint nagy „Ú”-val kellett volna.

A szabadságharcot követő idők tanácsi jegyzőkönyveiben ugyanakkor mindenkor a legnagyobb fokú városi lojalitásról győződhetünk az uralkodó és a dinasztia iránt. „Egyetlen helyen találkoztam olyan hanggal, amely erős negyvennyolcas érzületről tanúskodik, s bátran kimondja véleményét a tanács ellenében is. Ez az eset 1861-ben történt s a bátor férfiú Majsa akkori főbírája, Farkas Mihály volt” – írja a szerző.  A szabadságharc egykori hadnagya „vadmagyar” volt, aki „zsinóros magyar ruhájában, kordován csizmájával, mellig érő ősz szakállával s kezében elmaradhatatlan sárgaréz fokossal” „impozáns és tiszteletet parancsoló megjelenés volt”.

Majsa térképe a szabadságharc idején.  Kattintson a teljes méretért.

Majsa térképe a szabadságharc idején. Kattintson a teljes méretért!

A már nyugdíjas öregúr 1861. május 10-én a tanácsülésen indítványozta, hogy a város területén lévő fekete-sárga útjelző táblákat cseréljék le nemzetiszínű táblákra. „Dermesztő csend fogadta a főbíró merész szavait a gyűlésen. Az egyébként alacsony termetű férfiú ebben a pillanatban szinte öllel emelkedett ki a honatyák közül, az ijedt csend pedig már előre vetette az árnyékát annak, hogy a gyűlésnek nem lesz bátorsága az indítványt megáévá tenni. Így is lett” – tudjuk meg.

A tanácsi határozat a következőképpen fogalmazott: „Az indítvány részint költségkímélés, részint pedig ama indokból nem fogadtatott el, mert honunk állapota, jelenlegi helyzete még nincs minden bajon és veszélyen túl, sőt mondhatni, a bajok előestéjén állunk, mihelyt azonban az ügyünk szerencsés megoldáshoz közeleg, a táblák átváltoztatása munkába fog vétetni.”

Ifj. Csábrády János megjegyzi, hogy minél jobban távolodunk időben 1848-tól, „Majsa érzülete annál jobban közeledik a szabadságharc eszméihez.  1900-ban például a tanács megveszi Kossuth arcképét, amelyet a tanácsteremben helyeznek el, mondván, „Kossuth Lajos emlékében az emberiség díszét, a magyar nemzet megváltóját tiszteli”.

MajsaInfo/Sebestyén István