Esővel érkezik a hidegfront, zuhan a hőmérséklet

 

Lehűlés kezdődik a hét közepétől, egyre többfelé fog esni az idő. Vasárnap néhol már csak 10 fok körüli lehet napközben a legmagasabb hőmérséklet.

Kedden eleinte többnyire erősen felhős, párás, helyenként ködös idő várható, majd főként az Alföldön és az Északi-középhegység térségében szakadozik, a Dunántúlon pedig délutántól megvastagszik a felhőzet – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ).

A köd miatt az OMSZ kedden hajnalban szinte az egész országra elsőfokú, citromsárga figyelmeztetést tartott érvényben.

Napközben kezdetben néhol előfordul szitálás, majd késő délutántól nyugaton elszórtan számítani lehet esőre, záporra. Az ország nagy részén mérsékelt marad a légmozgás, a Kisalföldön többfelé megélénkül a délkeleti szél.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között alakul. Késő este 12, 17 fok valószínű.

Fotó: met.hu

Szerdán és csütörtökön már többfelé kialakulhat eső, zápor és a szél is többfelé felélénkül –írta az idokep.hu meteorológiai portál. A hét közepétől lehűlés kezdődik, csütörtökön már csak 15-20 fok között alakul a hőmérséklet csúcsértéke.

Pénteken is marad még a sok felhő, csapadék szórványosan valószínű. A szél veszít erejéből, gyenge, mérséklet lesz a légmozgás, a Kisalföldön lehetnek még élénk lökések. Délután 13-18 fokot mérhetünk majd.

Hétvégén továbbra is sok felhő lesz felettünk; szombaton főleg délen és nyugaton, míg vasárnap országszerte számítani lehet esőre, záporokra. A hét utolsó napján néhol mindössze 10 fok körüli csúcshőmérsékletekre készülhetünk.

hvg.hu