Előrehozott választás, milliárdos kívánságlista, Kriszta tiszta Amerikája

 

Nézzen bele a legfrisebb MajsaInfóba!

Nem lesz előrehozott választás és az aláírásgyűjtés ellenére Szekeres Béla alpolgármester is a helyén marad – jelentette ki a MajsaInfónak Ábrahám-Fúrús András. Kiskunmajsa polgármestere ezen kívül a kampány és a városvezetői munka közötti különbségről, az idei költségvetésről és a fejlesztési terveikről is beszélt a lapnak.

A majsai városvezetés múlt héten elküldte a megyei önkormányzatnak azokat a fejlesztési elképzeléseket, amelyek a településeknek járó uniós forrásokból lennének megvalósíthatóak – írja a majsai hetilap legfrissebb száma. Az első helyen a kulturális központ bővítése-felújítása szerepel, de a MajsaInfo összeállításából az is kiderült, hogy mi került még fel az egymilliárd forintos kívánságlistára.

1-12exp

A MajsaInfón keresztül (is) üzent a gyengébb nem képviselőinek MC DC, azaz Veres Robi freestyle rapper, akivel a szanki Mini Klub megnyitóján beszélgetett a lap munkatársa. Az énekes a magánélete mellett azt is elmondta, hogy mi történt vele a Csillag születik óta.

Gyovai Krisztina 1998-ban, 26 évesen gyakorlatilag zéró nyelvtudással utazott az Egyesült Államokba, úgy, hogy az indulás előtti napon visszamondták a megígért munkahelyét. A majsai lány nem adta fel, sőt! Nem mindennapi történetét elmesélte a MajsaInfónak.

Átkozhatják a kamerákat a betörők. A rendőrök ugyanis elfogták azt a két férfit, akik a gyanú szerint betörtek egy kömpöci üvegházba és onnan 8 millió forint értékben vittek el berendezéseket. A MajsaInfo legfrisebb számában arról ír, hogy a lebukásukhoz nagyban hozzájárultak a kömpöci, csólyospálosi és majsai köztéri kamerák.

A MajsaInfo kedden megjelenő legfrissebb száma kapható az ismert árusítóhelyeken.

MI